Nyitókép: teraz.sk

 

A hivatal ezeket a tüneteket sorolta fel: fáradékonyak vagyunk, száraz, irritáló köhögésünk és hőemelkedésünk van, fáj a fejünk és az ízületeink, elveszítettük a szaglásunkat, ízlelésünket.

 

A Szlovák Köztársaság Közegészségügyi Hivatala közösségi oldalán kéri az embereket, hogy akik COVID-19-es tünetekkel rendelkeznek, azok ne menjenek munkába és ne járjanak az emberek közé.

 

Az utóbbi napokban ugyanis egyre több az olyan eset, amikor egyes személyek a klinikai tünetek ellenére is munkába jártak, iskolába mentek, közösségi tereket látogattak, amivel tovább terjesztették a koronavírust.

 hirdetes_810x300  

„Szeretnénk felhívni az emberek figyelmét az előírások betartására, a szájmaszk viselésére (a száj és az orr!!! eltakarásával), a két méteres távolság betartására, és a rendszeres kézmosásra”

 

– figyelmeztet a hivatal.

 

Hozzátette azt is, hogy a fertőzött iskolásokat nem szabad iskolába engedni, de a nagyszülőkhöz sem elvinni, akik kockázatos korosztály ilyen szempontból. Fontos az is a hivatal szerint, hogy a fertőzéses tüneteket mutató egyén ne menjen előzetes bejelentés nélkül a körzeti orvosához.

„Telefonon tájékoztassuk orvosunkat a helyzetünkről, elmondva azt is, merre jártunk az elmúlt időszakban. Az orvos ezt követően meghatározza a szükséges lépéséket és előírja a kezelést. Tartsák be az orvos utasításait, mert orvosi felügyelet és kezelés nélkül egészségi állapotunk csak tovább romolhat,“

 

– zárta a közegészségügyi hivatal.

 

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!