Nyitókép: Roman Hanc/TASR

 

A SzK Közegészségügyi Hivatalának rendelete szerint az ingázóknak november 16-tól mégsem kell antigén gyorstesztet felmutatniuk a határon. A tegnapi járványügyi bizottság ülése után Marek Krajčí egészségügyi miniszter még arról tájékoztatott, hogy az ingázóktól antigén gyorstesztet fognak kérni a határon.

 

„Az ingázókra november 16-tól, hétfőtől ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint eddig, vagyis a határon átkelve semmilyen tesztet nem kell felmutatniuk, mindössze igazolással kell rendelkezniük a munkavégzésről“

 

– jelentette ki Daša Račková szóvivő.

 hirdetes_810x300  

 

A határokon életbe lépő új szabályok értelmében november 16-tól Lengyelországból, Csehországból, Ausztriából és Magyarországról csak negatív PCR-teszttel lehet átjönni Szlovákia területére, a teszt pedig nem lehet régebbi 72 óránál. Krajčí szerint vörös országokból teszt nélkül is át lehet jönni, ennek viszont egy kitöltött formanyomtatvány és a karantén a feltétele.

 

„A cseh–szlovák határon érvényben lévő kivételek lesznek érvényben a szlovák–lengyel, a szlovák– magyar és a szlovák–osztrák határon is“

 

– összegezte Račková.

 

Az antigén gyorstesztek elvégzését az ukrán–szlovák határon is beszüntetik.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!