Nyitókép: AP Photo/Geert Vanden Wijngaert, Pool

 

Ukrajna a szemünk előtt tűnik el, ezért új válaszokat és megoldásokat kell keresnünk. Vlagyimir Putyin orosz elnök nem áll meg addig, amíg nem ér el mindent – jelentette ki Eduard Heger (OĽANO) kormányfő a parlament európai bizottságának csütörtöki ülésén. Tájékoztatott arról is, hogy milyen álláspontot fog képviselni az Európai Unió vezetőinek csúcstalálkozóján. Úgy véli, beszélni kell az európai térség védelméről és arról, hogyan lehet megállítani Putyint. Mindemellett Ukrajna újjáépítését is fontos kérdésnek tartja.

 

Heger szerint a csúcstalálkozón szembe kell nézni az igazsággal.

 

 hirdetes_810x300  

„Egyértelműen Vlagyimir Putyin tudtára kell adnunk, hogy az ilyesmi nem való a mi világunkba, és le kell állnia. Ez nem Ukrajnáról szól, miért beszélünk még mindig arról, hogy mi lesz Ukrajnával? Mikor kezdünk el arról beszélni, hogy mi fog történni Oroszországgal? Ott van a probléma, a Kreml a probléma. Ez a probléma gyökere. Nem Ukrajna a probléma, Ukrajna az áldozat“

 

– közölte Heger.

 

Szerinte a Kreml ura a nyugati vezetők szemébe nevet, nem enged a tárgyalásokon, és nem hajlandó a kompromisszumra. Heger úgy véli, ha hagyjuk, hogy a fejünkön ugráljanak, az nem demokrácia, egyúttal feltette a kérdést, meddig enged meg mindent Putyinnak a Nyugat. Hangsúlyozta, már nem a politikáról van szó, hanem az értékeinkért vívott harcról.

 

Tekintettel a konfliktus alakulására a kormányfő úgy véli, új válaszokat kell keresni. Emlékeztetett arra, hogy az ukránok európai perspektívát követelnek, és ezt meg kell beszélni. Szerinte arról is beszélni kell, hogy miként lehet felébreszteni az orosz népet, mert úgy látja, az orosz lakosság az ország vezetésének áldozata. Az európai vezetők a keleti szárny megerősítéséről és az európai térség biztonságáról is tárgyalni fognak, mert a háború nem ismer határokat. Heger egyúttal szükségesnek tartja az Oroszországgal szembeni kemény szankciók bevezetését.

 

Az uniós vezetők március 10–11-én egy informális csúcs keretén belül találkoznak Franciaországban, Versailles-ban. A fő téma az lesz, hogy az unió egységes választ adjon Oroszország Ukrajnával szembeni agressziójára. A vezetők az európai biztonság megerősítéséről is tárgyalnak, beleértve az orosz gáztól, olajtól és széntől való energiafüggőség csökkentését.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.