Nyitókép: SITA/Diana Černáková

 

A pozsonyi Zámocká utcában történt tragikus, két emberéletet követelő lövöldözés ügyét különösen súlyos terrorcselekménnyé minősítették át – tájékoztatott Jana Tökölyová, a Főügyészség szóvivője.

 

„A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) nyomozója a speciális ügyésszel folytatott konzultációt követően különösen súlyos terrorcselekményre módosította a pozsonyi Zámocká utcában történt lövöldözést“

 

– magyarázta.

 

Hozzátette: az eddig beszerzett bizonyítékokból egyértelműen kitűnik, hogy az eljárás alá vont eset ennek a bűncselekménynek minden jogi jellemzőjét mutatja.

 hirdetes_810x300  

 

A Speciális Ügyészség ezzel összefüggésben emlékeztetett arra, hogy a terrorizmusban való részvétel egyik formája a terrorcselekménnyel való nyilvános egyetértés is, amely háromtól tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

 

„Daniel Lipšic speciális ügyész szerint a bűnüldöző szervek erélyesen fognak fellépni azon eljárások esetében, ahol a terrorcselekménnyel való nyilvános egyetértés bűncselekményének gyanúja merül fel“

 

 hirdetes_810x300  

– jelentette ki Tökölyová.

 

A rendőrség egyúttal biztosította a közvéleményt arról, hogy megfigyelési tevékenységük során olyan információkat rögzítettek a közösségi oldalakon, amelyek a Zámocká utcai kettős gyilkosság indítékait próbálják leírni.

 

„Az ilyen üzenetek szerzői visszaélnek azzal a ténnyel, hogy a rendőrség jelenleg nem tud védekezni a dezinformációk ellen. Az ügyben jelenleg is aktív nyomozás folyik, a nyomozó a Büntető Törvénykönv szerint jár el, az ügyet nem lehet felgyorsítani, proaktívan nyilvánosságra hozni csak azért, mert valaki hazugságokat terjeszt”

 

– közölte a rendőrség a közösségi oldalán.

 

Pozsony központjában, a Zámocká utcában lövöldözés történt szerdán (október 12-én) egy LMBTI+ közösség által látogatott bár előtt. Két férfi a helyszínen életét vesztette, egy nő megsérült. A 19 éves elkövető elmenekült a helyszínről, a rendőrség másnap reggel holtan találta. Az ügyben a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség vizsgálódik.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!