Nyitókép: SITA/Diana Černáková

 

Zuzana Čaputová államfő a Szlovák Köztársaság megalakulásának 30. évfordulója alkalmából tartott ünnepélyes díjátadón 28 személyt részesített állami kitüntetésben, közülük hatot posztumusz kitüntetésben. Az ünnepségre a pozsonyi Szlovák Filharmónia épületében került sor.

 

Čaputová az ünnepségen posztumusz kitüntetésben részesítette a független Szlovák Köztársaság első elnökét, Michal Kováčot. A Szlovák Köztársaság megalakításáért végzett rendkívüli szolgálataiért az Andrej Hlinka-rend I. fokozatával, a Milan Rastislav Štefánik-rend I. fokozatával, valamint a Pribina-kereszt I. fokozatával tüntette ki az egykori államfőt.

 

A köztársasági elnök indoklása szerint ő az egyetlen olyan elnök, aki a Vladimír Mečiar korszakában végrehajtott céltudatos törvénymódosítás miatt nem rendelkezik az elnököt törvényesen megillető legmagasabb állami kitüntetésekkel.

 hirdetes_810x300  

 

Magyar vonatkozásban az államfő Takács Andrást a Pribina-kereszt I. fokozatával tüntette ki a Szlovák Köztársaság kulturális fejlődéséhez való kiemelkedő hozzájárulásáért, különösen a folklór területén, Korpás Andrást pedig a Pribina-kereszt II. fokozatával, a szőlőtermesztés és a borászat területén szerzett rendkívüli érdemeiért.

 

Takács András (1931) csehszlovákiai, majd szlovákiai magyar néptáncgyűjtő, koreográfus. Az öntevékeny (cseh)szlovákiai magyar nemzetiségi néptáncmozgalom egyik megalapozója (1951 óta). A Szlovák Állami Népművészeti Együttes táncosa, a Csemadok Központi Bizottsága szakelőadója, egyidejűleg részt vett a Csehszlovákiai Magyar Népművészeti Együttes (Népes) megalapításában, s annak fennállása idején ő volt ott a tánckar művészeti vezetője és koreográfusa. A Népes beszüntetése után a Szlovákiai Népművészeti Alkotások Központi Háza magyar néptánc-szakelőadója, az Ifjú Szívek Magyar Dal- és Táncegyüttes tánckarának művészeti vezetője és koreográfusa volt. 1960–1992 között a Csemadok KB szakelőadója, 1990–1995-ben az Országos Népművészeti Fesztivál, 1995–1996-ban az Ifjú Szívek igazgatója volt. Már komáromi éveitől kezdve magyar néptáncgyűjtő körutakra indult a népzenegyűjtő Ág Tiborral Csehszlovákiában. Felgyűjtötte a csehszlovákiai, később a szlovákiai magyarság néptáncait. Az öntevékeny szlovákiai magyar táncmozgalom egyik megalapozójaként tartják őt számon. (wikipedia)

 

Korpás András (1945) nemzetközi hírű szőlész és borász. Általános iskolai tanulmányait Zsitvabesenyőn végezte. A komáromi-gadóci mezőgazdasági szakközépiskolában érettségizett 1961-ben. A nyitrai Agrártudományi Főiskolán (ma: Egyetem) szerzett mérnöki oklevelet 1967-ben. A pozsonyi Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet munkatársaként több mint 25 új szőlőfajta kinemesítésében vett részt (pl. a mag nélküli Elma, a Dunaj). A kürti szőlészetben végezte kísérleteit. (adatbank)

 

A további kitüntetettek között szerepel: Ján Paľovský (a SzNF résztvevője), Karol Mikuláš (a SzNF résztvevője, a kommunista rezsim üldözte), Vladimír Strmeň (a SzNF résztvevője), Eugen Valovič (a keresztény másként gondolkodás egyik személyisége), Ľudovít Didi (roma író, a Charta 77 aláírója), Mikuláš Laš (színházi személyiség, a ´89-es novemberi események résztvevője), Vilém Prečan (történész), Viktor Nižňanský (a közigazgatási reform szerzője), Soňa Holúbková (szociális munkás), Anna Koptová (roma aktivista), Hana Gregorová (az első szlovák feminista), Miroslav Zeman (a fotovoltaika szakembere), Daniela Ježová (farmakológus), Jana Madejová (szervetlen vegyész), Ľubomír Okruhlica (addiktológus, szenvedélybetegségek specialistája), Alexandra Kolenová (gyermekonkológus), Gabriela Fischerová (klímaváltozási szakértő), Marek Hamšík (focista, a szlovák válogatott kapitánya), Branislav Koniar (a Nemzetközi Békemaraton igazgatója), Ladislav Vrtel (heraldikus, levéltáros, történész), Yuri Dojč (fotográfus), Emília Haugová (költőnő), Jack Martin Händler (hegedűs, karmester), Martin Štrba (operatőr), Ľubomír Vajdička (rendező).

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!