Nyitókép: MTVA/Ökrös Levente.

 

Nem nosztalgiázós típus Kovács Kati, inkább a jövőbe tekintene, hogy tudja, mi lesz 100-200 év múlva – ezt ő maga vallotta be a NYÁR 21-ben, amelyben még azt is elárulta: még ennyi színpadon töltött idő után is izgult fellépése előtt a hosszú kihagyás miatt.

„Másfél év kihagyás után volt bennem egy kicsi félelem a színpadra lépés előtt”

 

– árulta el Somossy Barbarának és Forró Bencének a NYÁR 21 szabadtéri stúdiójában Kovács Kati. A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas előadóművész a pandémia kapcsán próbált jó élményeiről is beszámolni, mint mondta: ez az időszak arra volt jó, hogy kiderüljön, milyen kevés ruhára van szüksége az embernek, ha nincs színpadon.

Az énekesnőről kiderült az is, hogy a múlt helyett inkább a jövővel szeret foglalkozni.

 

„Nem gyűjtök relikviákat, nem vagyok nosztalgiázós alkat. Inkább azt szeretném tudni, mi lesz 100-200 év múlva, olyan boldog lennék, ha még akkor is élhetnék”

 

– vallotta be az énekenő.

 

Kovács Kati több dallal is megörvendeztette a közmédia nézőit, ám a révfülöpi mólónál is számos rajongója nézte előadását. A Duna Televízió műsorán kívül szerencsére most már sok helyszínen lehet majd találkozni vele. A közeljövő koncertjeiről részletesen is beszámolt a NYÁR 21-ben. A beszélgetés IDE kattintva újra is nézhető.

 

Duna médiaszolgáltató, sajtóhír

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!