Mi minden befolyásolhatja pozitív vagy negatív előjellel a gin árának alakulását? Miért figyelhető meg egyáltalán az a jelenség, hogy ezeknek a párlatoknak az ára gyakorlatilag folyamatos jelleggel mozgásban van?

 

Ezt fogjuk megvizsgálni a cikk további részében. Egyúttal ki fogunk térni annak a részletezésére is, hogy milyen úton és módon javasolt közelíteni egyáltalán az ár, illetve a beszerzés kérdésköréhez. Máris mutatjuk bővebben is a részleteket.

 

Minek tudható be az árak rendszeres változása?

 

A jelenség egyik legfőbb mozgatórugója annak a ténye, hogy a gin előállítására vonatkozóan kevésbé szigorúak a szabályozások. Ebből kifolyólag az egyes gyártóknak úgymond nagyobb a mozgástere, vagyis az ár faktorával is szabadabban tudnak variálni.

 

Persze azért szélsőséges kilengésektől nem feltétlenül kell tartani, ahogyan az például az iDrinks webáruház gin választékának széles palettáját megfigyelve is egyértelműen érzékelhető. 

 

Az egyébként a gabonapárlat és borókabogyó fantasztikus találkozásának köszönhetően létrejövő gin tehát egészen sokféleképp testesülhet meg nemcsak ízben vagy aromákat tekintve, hanem az ár viszonylatában is.

 

Az ár egyértelműen tükrözi a minőséget is?

 

A kérdés kapcsán nehéz volna egyértelmű kijelentést tenni vagy állást foglalni. Főként azért, mert egyrészt az alátámasztás, másrészt a cáfolat végett is egész bátran lehetne hozni példákat szép számmal.

 

Tehát nem feltétlenül lehet azt kijelenteni, hogy a gin árak mértéke egyértelmű fokmérője a minőségnek. Bár azt kétségtelenül hozzá kell tenni, hogy nem egy ginváltozat kapcsán ez azért igenis megállja a helyét.

 

A valóságot viszont akkor tudjuk a lehető legjobban megközelíteni, ha sokkal inkább az ár-érték arány szemszögéből közelítjük meg a kérdéskört. Avagy a ginválasztás egyik leghatásosabb módszere pontosan ez a megközelítés, az ár-érték arány faktora.

 

Hol kezdődik az igencsak minőségi színvonal?

 

Mivel mindenki mást és mást érthet a minőség vagy a színvonal kifejezések alatt, ebből a szempontból sem feltétlenül egyszerű meghúzni egy képzeletbeli határt. Viszont az általános vélemények alapján mégis tudunk tenni valami hasonlót.

 

Vagyis a cikk megírásának pillanatában nagyjából a 7500 forint körüli szintre lehet azt mondani, hogy az árak tekintetében efelett már nem igazán tudunk mellélőni. Vagyis jó eséllyel olyan párlat kerülhet a poharunkba, amelyik nem fog csalódást okozni.

 

Persze a kísérletező kedv ebben a tekintetben is kifizetődő. Ha bátran és nyitottan állunk a dologhoz, folyamatos jelleggel egyre több és több ginkülönlegességet ismerhetünk meg. Így egyre jobban ki tudunk majd igazodni ebben a világban, és megismerhetjük, hogy melyik palackok rejthetnek elképesztő élményt.

 

(x)

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!