Ivoxjuventae_2dén ismét mi dönthetünk arról, kit támogatunk adónk két százalékával.

A Vox Juventae polgári társulás, mely a Körképet is működteti, szintén ezen szervezetet közé tartozik.  2009-ben az Önök támogatásának is köszönhetően az alábbi programokat sikerült megvalósítanunk:

  1. Szülőföld és jövőkép néven ösztöndíjprogramot hirdettünk, melyen három olyan tehetséges felvidéki magyar fiatalt sikerült felkutatnunk, akik egyetemi tanulmányait összesen 1 200 euróval tudjuk támogatni.
  2. A Vox Juventae aktív résztvevője a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának. Társulásunk tavaly több szakmai konferenciájára is meghívást kapott, melyekről rendszeresen itt is beszámoltunk. Örömmel konstatálhatjuk, hogy a szervezet arculatának megtervezésében is közreműködhettünk.
  3. 2009, virtuális hálózatépítésünk harmadik éveként a Körkép számára is a továbblépés, fejlődés időszaka volt. Szépen gyarapodó szerkesztőgárdánk, népes olvasótáborunk, a hazai és határon túli sajtó reakciója, partnereinkkel kialakított kapcsolat mind-mint azt bizonyítja, hogy jó úton járunk. Ezt az utat szeretnénk a továbbiakban is folytatni az Önök támogatásával.

Amennyiben eddigi tevékenységünk, vállalt céljaink, a közélet iránti érdeklődés serkentésének fontossága az Ön tetszését is elnyerte, és úgy látja, hogy társulásunk méltó adója két százalékára, örömmel fogadjuk felajánlását.

Támogassa elképzeléseinket adója 2 %-val, vagy egyéb formában ITT

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!