A Martosi Szabadegyetem fővédnöki fórumát (Kövér László magyar házelnök, Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár és Menyhárt József MKP-elnök részvételével, valamint Gubík László vezetésével) már korábbi írásunkban ismertettük. Kövér Lászlót a fórum második részében a Visegrádi Négyek lehetőségéről, valamint Bugár Béláról is kérdezték.

 

A V4-ek esélye

 

Kövér László beszédében rámutatott, hogy az Európai Unióban káosz uralkodik, és ez főleg a nyugati térfélre jellemző. A mi térségünkben élőket megedzette a kommunista rendszer és a vele szembeni ellenállás, mely Magyarországon 1956-ban, Csehszlovákiában 1968-ban, Lengyelországban pedig 1980 komoly társadalmi ellenállásban is megmutatkozott.

 

 hirdetes_810x300  

A Nyugat egy része viszont a „jólétben” eltunyult. A migránshelyzet is közelebb hozta egymáshoz a Visegrádi Négyek országait.

 

13528094_611935542317986_5626342743799735686_o
Forrás: Facebook.com/martfeszt

 

Mi itt még őrizzük a normális józan észt. Nem csak a maradványait, hanem annál többet is. Itt még nem értik, hogy miért kellene másként beszélni, mint ahogy normális – pláne másképpen gondolkodni. Nyugaton pedig azt nem értik, hogyan miért nem lehetett az Orbán Viktort annyi ideje nem kinyírni, hogy miért nem süllyedt el, amikor már annyi mindent próbáltak rákenni, olyan karakter-gyilkolási kísérleteket hajtottak végre vele szemben, melyet más politikus nem élt volna túl.

 

Ez egyébként részben a Ficora is igaz. Itt még alapvetően más a politikai kultúra. És ez nem azt jelenti azt, hogy ez kevésbé demokratikus vagy elmaradott lenne – ahogy azt sokan szeretnék beállítani tőlünk nyugatra

 

– mondta Kövér László. Úgy véli, minden rosszban van valami jó. „Abban a nyomorult, élhetetlen és tragikus néhány évtizedben, melyet a kommunisták alatt nyögtünk, az összetartozás kényszere és saját magunk védelme egyfajta védelmi reflex volt”. A házelnök szerint, ha bátrak vagyunk, ez most akár előnyt is jelenthet.

 

Forrás: Facebook.com/martfeszt
Forrás: Facebook.com/martfeszt

 

Bugár számára nincs surranópálya

 

Arra a felvetésre, hogy Bugár Béla, a szlovák kormányban lévő Most-Híd elnöke a kormánytagságot kihasználhatja-e arra, hogy kedvezőbb megítélése legyen a magyar kormányban, mint korábban, Kövér László ezt felelte:

 

Nincs surranópálya. A Magyar Közösség Pártja a Fidesznek és a Fidesz által vezetett kormánynak a partnere a felvidéki magyar közösség képviseletének és támogatásának ügyében. Bugár Béla pártja egy kormánykoalíciós szlovák párt, az a szlovák párt, mely mutat némi érdeklődést a magyarok sorsa iránt.

 

Miután kormányon vannak, és mi jó viszonyra törekszünk Szlovákia kormányával, ezért ha igazságügyi és környezetvédelmi ügyekben együttműködés lesz a két kormány között (ezt a két tárcát kapta a kormányban a Most-Híd – szerk. megj.), akkor ennek a pártnak a delegációját nagy tisztelettel fogadják Magyarországon az illetékes kormányzati szervekben, és minden olyan kérdést, mely ide tartozik, meg fogják velük vitatni.

 

Ahogy megvitatják például Hollandia igazságügyi miniszterével és környezetvédelmi is. Ennyit erről, szeretném, ha nem maradna senkiben kétely, hogy ezt rajtam kívül mindenki így gondolja.”

 

martfeszt_zaszlofelvonas
Berényi József felvonja a tábor zászlaját. Kép: Martosi Szabadegyetem fb-oldala

 

Körkep.sk (-ot-)

Nyitókép: Facebook/martfeszt

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!