A „Málenkij robot”-ról nagyon sokáig nem volt szabad beszélni a Felvidéken. A Beneš-dekrétumok hatása, majd a szovjet rendszer miatt az emberek féltek, féltették a munkájukat, féltették a családjukat. Az utóbbi időben a tudományos világ megszólalt, beszélni kell róla, hiszen a magyarság történelmének szerves részéről van szó.
72 évvel ezelőtt, 1945 januárjában Uzapanyitról, Abafalváról, Szentkirályról vittek el embereket a megszálló szovjet katonák. Nagybalogról is, ők 136-an voltak. Az erről szóló megemlékezésen a helybéli Koós István beszámolójában elmondta, hogy ezt a számot újabban vitatják, a történészek mostanában pontosítják.
Ahogy a beszámolójában a továbbiakban elmondta, az emberek abban a tudatban mentek el, hogy Miskolcon fognak takarítani két hétig, aztán öt év lett belőle. A Donyeck-medencébe, Vorosilovka bányatelepre vitték őket, szenet bányásztak. Ezek az emberek nagyon sokat szenvedtek. Amikor beszélik a sorsukat, azt látjuk, hogy ahány ember, annyi sors. Nők is voltak köztük, akik bizony együtt laktak, zuhanyoztak és latrináztak a férfiakkal.
Koós István elmondta, hogy megérkezésük után injekciót kaptak a nyakukba, amitől aztán eltűnt a szégyenérzetük, „semlegesek” lettek. Sokan hazaszöktek. Akkor a „haza” már Csehszlovákia volt, félve jelentkeztek a hatóságoknál, hiszen itthon is csak „bűnös” magyarok voltak. Volt olyan köztük, aki hazaszökött, de ment is tovább a szülei után, akiket közben kitelepítettek Csehországba. Az elhurcoltak egyharmada nem élte túl a megpróbáltatásokat, ott van a sírjuk, közel a Donhoz.
Hogy milyen volt a koszt a lágerban, arról a ma is élő Gesko Ilonka néni így fogalmazott: „De jó lett volna ott nekem ez az étel, gondolom magamban ma is sokszor, amikor odahaza az állatnak adok enni”.
Lehotai Aladár Uzapanyitról, időt, fáradtságot nem kímélve, saját költségén elment a Donyeck-medencébe, beszélt az ottani emberekkel, akik még emlékeztek a magyarokra. Elmondása szerint feljegyezte a sorsukat, hogy éltek, hogy dolgoztak, hol laktak, megnézte a sírjaikat. Nagyon sok dokumentumot, tárgyi emléket gyűjtött össze, amiből itthon egy kis magánmúzeumot rendezett be.
Ide tartozik, hogy a Magyar Hadisír Nyilvántartó (hadisir.hu) adatai szerint Lehotai Aladár 2012-ben „A Felvidéken található hadisírok és a Donyeck-medencében létesített hadifogolytáborok felkutatása terén végzett önzetlen munkájáért” a II.osztályú kitüntetés adományozottja lett.
A Csemadok nagybalogi szervezete minden évben megemlékezik a „Málenkij robot”-ról, annak áldozatairól, túlélőiről, most is ezt tette. A megemlékezés koszorúzással végződött.
Mede Géza
képek: a szerző és Lehotai Aladár
Megosztás:
Címkék: bányászat beszámoló csemadok Donyeck-medence elhurcolt magyarok emlékezés Főoldal kényszermunka koszorúzás láger Málenkij-robot nagybalog szovjet megszállás történelem Vorosilovka
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
