Nyitókép: nb1.hu

 

Több egybehangzó háttérforrás szerint már csak néhány formalitás van hátra ahhoz, hogy a dunaszerdahelyi futballklub leigazolja Hahn Jánost, a Paks 26 éves futballistáját. Cikkünk közlésekor a DAC még nem jelentette be a játékos érkezését.

 

Hahn 2012-től kezdődően  egy rövid Puskás Akadémia kitérőt leszámítva végig a Paks játékoskeretét erősítette, ahol 236 mérkőzésen 68 gólt szerzett, a 2018-2019-es szezonban  pedig 9 góljával a csapat házi gólkirálya volt.

 

A jobb és bal szélen is bevethető középcsatár 2021 júniusában két alkalommal szerepelt a Marco Rossi vezette válogatottban is. A ciprusiak elleni felkészülési mérkőzésen, majd Írország ellen lépett pályára. Értékét a transfermarkt 750 ezer euróra taksálja.

 hirdetes_810x300  

 

Schäfer távozhat?

 

A DAC-cal kapcsolatos további hír, hogy Schäfer András klubot válthat.

 

„Jelen pillanatban még kérdéses a dolog,”

 

– így fogalmazott a játékos menedzsere, Kövesdi Viktor a középpályás lehetséges átigazolásáról. A DAC 22 éves játékosa nyáron robbant be a köztudatba. A játékosügynök elmondta, hogy nagyon sokan érdeklődnek a játékos iránt, és csak a DAC-on múlik. hogy létrejön-e egy váltás.

 

Kövesdi Viktor az M4 sportnak azt mondta, hogy a Világi Oszkár tulajdonában levő DAC-nak elég markáns elképzelése van arról, hogy anyagilag ők mit szeretnének érte kapni.

 

„A jelenleg asztalon levő ajánlatok közül egyelőre egyik sem érte el ezt, úgyhogy egyelőre ott tartunk, hogy van még hátra pár nap, de jelen pillanatban kérdéses a dolog”

 

– fogalmazott.

 

A játékos ára a transfermarkt szerint jelenleg 1,5 millió euró, ami jelentős értéknövekedés 2020 szeptembere óta (ekkor 400 ezer euróra taksélták), amikor a Genoa-tól a DAC-ba igazolt.

 

Úgy tudjuk, holland és a francia első osztály 1-1 ismert szereplője, valamint több kisebb csapat is érdeklődik Schäfer iránt. A játékost az angolok elleni válogatott mérkőzésen is külföldi játékosmegfigyelők fogják megnézni, és akár Lengyelországban is kiköthet, ahol Vida Kristopher is játszik.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 7 olvasónak tetszik ez a cikk.