A parlament erkélyén történt inzultusról szóló videók beszámolónk alján láthatók.

 

02.40

 

Az ülés éjjel fél 3-kor, a himnusz eléneklésével ért véget. A parlament 128 jelenlévő képviselő mellett elfogadta a Smer határozati javaslatát, az ellenzék módosításai le lettek söpörve.

 

Már több mint 15 órája tart a parlament rendkívüli ülése az iskola- és az egészségügyről. A parlamenti képviselők éjjel fél egy tájékán már az egészségügyről tárgyaltak. Az iskolaügy kérdését a kormánykoalíciós képviselők ellen-határozati javaslata zárta le, melyet az ülés elején megfogalmazott ellenzéki képviselők javaslatával szemben nyújtottak be.

 hirdetes_810x300  

 

A javaslat lényege, hogy minden parlamenti párt garantálja az iskolaügybe szánt pénzkeret növelését, beleértve a tanárok bérét is, illetve a ráfordított pénzösszeg átlátható felhasználását.

 

Az ellenzék nem ért egyet a javaslattal, mivel az a választások után felálló kormányt semmire sem kötelezi, konkrét számok és a megvalósítások határideje is hiányzik az elképzelésből.

 

Viliam Čislák egészségügyi miniszter felszólalásában azt üzente a felmondásukat beadó nővéreknek, hogy sajnálja, hogy munkanélkülivé váltak. Elmondta, hogy egyénileg kell tárgyalniuk a kórházigazgatókkal az esetleges visszavételükről. Megismételte, hogy pánikkeltés, ha valaki azt terjeszti, veszélyben lenne az egészségügyi ellátás a páciensek számára.

 

rtvs_2
Kép: rtvs

 

A parlament erkélyén ülő nővérek egyike azt mondta, a veszélyhelyzet kérdését döntsék el maguk a betegek. Szerinte, ha a miniszter valóban sajnálná a helyzetet, teljesen másként viselkedne.

 

Az alábbi erkélyjelenetet a SME forgatta. A .týžden hetilapé talán még beszédesebb, itt megnézhető:

 

 

rtvs.sk/sme/.týždeň

 hirdetes_810x300  

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!