Hivatalos nyelv lehet a török az Európai Unióban, miután a ciprusi kormány kérvényezte, hogy a sziget görög és angol melletti harmadik hivatalos nyelvét is vegyék fel az unió hivatalos nyelvei közé – derül ki az EUObserver uniós ügyekkel foglalkozó brüsszeli portál szombati hírleveléből.

 

 

A lap birtokába jutott az a február 17-én kelt levél, melyek Nikosz Anasztasziedisz ciprusi államfő írt a tagállamok kormányait tömörítő miniszteri tanács soros elnökségét betöltő Hollandia külügyminiszterének.

 

 hirdetes_810x300  

 

A levél  szerint a nicosiai kormányzat gesztusnak szánja a török hivatalossá tételét az unióban, ami reményei szerint a több mint negyven éve megosztott sziget újraegyesítését, továbbá az EU és Törökország kapcsolatainak előmozdítását is szolgálni fogja.

 
Anasztasziedisz emlékeztet: országa már 2002-ben, az uniós csatlakozási tárgyalások folyamán kérte, hogy a török is legyen az unió hivatalos nyelve, de erről az uniós intézmények akkor lebeszélték, arra hivatkozva, hogy gyakorlati haszna korlátozott, viszont meglehetősen költséges volna.

 

 

Az EUObserver Hollandia álláspontját is kikérte, ahonnan egy szóvivőtől azt a választ kapták, hogy tanulmányozzák a levelet, új hivatalos nyelv felvételéhez pedig a tagállamok egyhangú hozzájárulása szükséges.

 

 

MTI

Nyitókép: alfahir.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!