Alig két hét és kezdődik Felvidék legsokoldalúbb és legszínesebb nyári fesztiválja, a Martosi Szabadegyetem. A rendezvény idén is nívós közéleti, kulturális, művészeti és sporttémákkal jelentkezik napközben – áll a szervezők Körkép.sk-nak küldött sajtónyilatkozatában.

 

Szerda

 

A szerdai nulladik napon Duba Gyula, Koncsol László és Tőzsér Árpád költők beszélgetnek a felvidéki költészet viszonyairól Minden dal egy forradalom címmel. Ezután a Muzsikás Együttes ad koncertet, majd  Horony Ákos (Jurista), illetve Őry Péter (Pro Civis) bemutatják a Velemjáró telefonos alkalmazást, elektronikus törvénytárat és a felvidéki autonómia-koncepció infografikáját.

 

 hirdetes_810x300  
martfeszt4
Kép: Martfeszt fb-oldala

 

A Kárpát-medencei vándorbölcsőt Pánczél Károly, a Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke adja át, és Kövér László, az Országgyűlés elnöke is megtartja a hagyományos Házelnöki fórumot, Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár és Menyhárt József, az MKP elnöke társaságában. A nap végén ünnepélyesen meggyújtják a martosi olimpiai lángot, mellyel kezdetét veszi a IV. Martosi Szabadegyetem.

 

Csütörtök

 

A csütörtök is sok izgalmat rejt az érdeklődők számára. Beszélgetés lesz Kaszás Gézával A lovasíjász filmrendezőjével, mely az utóbbi idők legnézettebb magyar filmje lett. A magyar válogatottról, és az egyetemes fociról Gazdag Jóska fog beszélni, vélhetően úti beszámolót is tartva franciaországi élményeiről.

 

lovasijasz
Kép: martosiszabadegyetem.sk

 

Ahogy ő, úgy Lukács Csaba és Nógrádi György is állandó vendége a mARTfesztnek, idén előbbi a keresztényüldözés témájából hoz kalandos élményeket, utóbbi a migrációs válság aktualitásairól számol be.

 

Péntek

 

A hétvégét pénteken Eperjes Károly Szamóca nyitja a Széchenyi emlékév tiszteletére. Őt követik Bayer Zsolt és Pozsonyi Ádám publicisták, akik a magyarországi politika és közélet világát tárják fel éles szemmel és éles nyelvvel. Szakály Sándor történész a nemzeti lobogónk alatt szereplő sportolóink 116 évnyi fantasztikus olimpiai teljesítményéről és a magyar sport erejéről ad elő.

 

Maradva a sportnál, nem hiányozhat a martosi palettáról a DAC sem, amely számára új időszámítás kezdődik az akadémia megnyílásával. Minderről maga az igazgató, Németh Krisztián fog beszélni. Végül a politikából frissen távozó Schiffer András mesél döntésének hátteréről.

 

Szombat

 

Választások előtt, után, közben. A nemzetpolitikában nincs megállás, a Kárpát-medence magyarlakta országaiban mindig történik valami. Szombaton az egyes magyar pártok elnökei adnak minderről széles áttekintést – a beszélgetést Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár moderálja.

 

martfeszt2
Kép: Martfeszt fb-oldala

 

Az európai politika lehetséges irányairól Török Gábor politológussal beszélgetünk, Takács Bence műsorvezető pedig arról cserél eszmét, hogy újra futballnemzet leszünk-e. Ám hogy a szűkebben vett hazai pályát se hagyjuk el, felvidéki gazdák kóstolóval egybekötött termékbemutatója is lesz, a Szeresd a hazait, támogasd a hazait! jelmondat jegyében.

 

Vasárnap

 

Vasárnap az Úr napja, ennek megfelelően aznapi témáink is igazodnak ehhez, így igét hirdet a Feszty-parkban Böjte Csaba atya. A hit és a szülőföldhöz való hűség egymáshoz tartozó fogalmak, így bemutatjuk Csáky Pál nagy sikerű darabját: a Hit és Hűség című előadást a Kossuth-díjas Boráros Imre és társulata jóvoltából láthatjuk.

 

martfeszt3
Kép: Martfeszt fb-oldala

 

Hitük és Istenbe vetett bizodalmuk nélkül bizony a hokisaink sem lettek volna képesek a csodára Szentpétervárott. A magyar jégkorong felemelkedéséről és sikereiről a válogatott egykori sztárja, Szuper Levente fog mesélni. A Mirador blog Latin-Amerikát keresztül-kasul bejáró szerzői által elkalandozunk erre az ismeretlen földrészre is.

 

Ez a sok-sok teljesen különböző téma a biztosíték, hogy a napközbeni könnyed szórakoztató programok és az esti koncertek között is a lehető legtartalmasabban teljen el az idő, és a rendezvény résztvevői minél több élménnyel töltekezhessenek fel. Figyelem! A programok kihagyása komoly élmény- és ismeretanyag elvesztésével járhat, ezért a részvételt bárki csak saját felelősségre hagyja ki, hiszen javítási lehetőség legközelebb 2017-ben lesz!

 

-martfeszt-

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!