Bár szerencsére a Márai Sándor nevét viselő kassai oktatási intézmény létét nem fenyegeti veszély, nevét elveszítheti.

 

A Magyar Interaktív Televízió értesülései szerint a megye egy ajánlást küldött az iskolának, hogy egy 2008-as törvény értelmében próbálják meg rendezni az iskola elnevezését, mert azon a telken, melyen áll, jelenleg két iskola van bejegyezve. Ott van az alapiskola és a gimnázium. Mivel ez egy összevont intézmény, állítólag úgy kéne elnevezni az iskolát, hogy ez a kettősség megszűnjön.

 

A Csemadok kassai vezetése és az iskola Szülői Közössége szerint a felettes szervek névváltoztatási javaslata miatt az intézmény nem csak Márai Sándor nevét, de a magyar tannyelvű oktatásra irányuló utalást is elveszíti.

 

 hirdetes_810x300  

Az alábbiakban közöljük a közösségi hálón az iskola nevének megtartása érdekében indított petíció kísérőszövegét:

 

„Tisztelt Polgártársak!

 

A kassai magyarság egyik legfontosabb intézménye a Márai Sándor nevét viselő gimnázium és alapiskola. Sajnos a felettes szervek javaslata alapján az iskola elnevezése megváltozik. Amennyiben ez bekövetkezik, akkor majd semmi sem utal arra, hogy magyar tannyelvű iskoláról van szó, amely a kiemelkedő kassai magyar író, Márai Sándor nevét viseli.Tekintettel arra, hogy a Csemadok kassai vezetése csakúgy, mint az iskola Szülői Közössége ezt elfogadhatatlannak tartja és a nemzetiségi, illetve az emberi jogok durva megsértésének tekinti

 

– tiltakozunk ez ellen az adminisztratív intézkedés ellen!

 

Küldjük Önnek az iskola szülői munkaközössége által indított petíció szövegét azzal, hogy amennyiben egyetért, akkor szíveskedjen befáradni a kassai Csemadokba a Kovács u. 38. szám alá, ahol hétfőn és kedden (november 14-15 -én) 9.00 – 17.00 óra között aláírhatja a tiltakozó jegyzéket.

 

Sajnos erre csak ilyen rövid idő áll rendelkezésre, mivel az aláírásokat már szerdán tovább kell küldeni az illetékes helyre, hogy megelőzzük a rendelet életbe lépését.

 

Az aláírásokat az iskola szülői munkaközösségénél is alá lehet írni az iskola épületében.

 

A tiltakozás és kérelem szövege az alábbi:

 

»Svojím podpisom vyjadrujem plnú podporu iniciatíve za zachovanie súčasnej podoby názvu školy Gymnázium a základná škola Sándora Máraiho s vyučovacím jazykom maďarským – Márai Sándor Gimnázium és Alapiskola, ktorý vychádza z historických, kultúrnych, ale aj regionálnych súvislostí a je neodmysliteľnou súčasťou toho, čo tvorí identitu školy.«

 

Aki úgy gondolja, hogy ismerősei is egyetérthetnek ezzel a petícióval, azok számára küldjük a tiltakozó ívet is, amelyet kinyomtatva másokkal is alá lehet íratni az iskola eddigi elnevezése megtartásának érdekében. Ezeket az íveket kérjük november 16-án reggel 8.30 után a Csemadokba kézbesíteni.”

 

A petíciós ív a következő facebook hivatkozásra kattintva tölthető le.

 

 

Körkép.sk

Nyitókép: rovart.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!