Háromnapos V4-es konferenciát szervezett Felsőszeliben a Via Nova ICS a Hanns-Seidel Alapítvány támogatásával. A rendezvény fő témája a visegrádi négyek együttműködése és ennek felvidéki vonatkozása volt.

 

Gubík László, a Via Nova elnöke nyitóbeszédében kijelentette a V4-es együttműködés biztonsági hálóként működik Közép-Kelet-Európában, amelyre bátran alapozhatjuk a jövő politikáját. A köszöntőt követően Berényi József és Ondrej Dostál OKS-elnök, parlamenti képviselő közös fóruma következett, ahol a felek egyetértettek abban, hogy a szlovákiai szélsőségesek ellen nem elég csupán szóban fellépni, ahogy a kormány teszi, hanem cselekvésre van szükség.

 

A konferencia második napját V4-es ifjúsági kerekasztal-beszélgetés nyitotta Párkányi Eszter, a Fidelitas külügyi alelnöke, Miroslav Dragun a KDH ifjúsági szervezetének számító KDMS alelnöke, a csehországi Ifjú Kereszténydemokratákat (Mladí křesťanští demokraté) képviselő Matyáš Zrno, valamint a Via Nova külügyi alelnöke, Iván Tamás részvételével.

 

A szervezeti ügyek után az önkormányzatiságot érintő vitafórum következett Őry Péterrel, az MKP OT elnökével, Simon Zsolt független parlamenti képviselővel, valamint Vladimír Špánikkal, a Szlovákiai Városok és Falvak Szövetségének (ZMOS) elnökével.

 hirdetes_810x300  

 

A fórum felszólalói egyértelműen rossznak nevezték a jelenlegi szlovákiai közigazgatási rendszert. Elmondták, mindnyájuknak kidolgozott elképzeléseik vannak a változtatásokat illetően. Kiderült az is, hogy Simon Zsolt ismeri, és jó vitaalapnak tartja az MKP tervezetét. A frakción kívüli parlamenti képviselő szerint valójában nincs szükség megyei képviselőkre, mert feladataikat a települések polgármesterei is képesek ellátni.

 

Körkép.sk

Nyitókép: ViaNova

 hirdetes_810x300  

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!