Csütörtökön, a nyaralási szünetet követően ismét összeül a koalíciós tanács. A kormánypártok vezetőinek ma több fontos témában kell egyezségre jutniuk, információk szerint a Most-Híd az R2-es gyorsforgalmi út építésének ügyét is szeretné megvitatni.

 

 

A pénzügyminisztérium mellett működő Hodnota za peniaze kutatócsoport (amelynek feladata az állami projektek gazdaságosságának vizsgálata) elemzésében megállapította, hogy nem tartja kifizetődőnek a kérdéses R2-es útszakasz  (Kriványtól Losoncon, Rimaszombaton, Rozsnyón át Kassáig)  megépítését. A javaslat nem nyerte el a lakosság tetszését, Érsek Árpád miniszter pedig folytatni szeretné a munkálatokat.

 

A koalíciós partnerek foglalkoznak majd az egészségügyi intézmények tehermentesítésével is, amelyre összesen 585 milliót fordítanának. Jóval kényesebb téma lesz azonban az Oktatásügyi Minisztérium EU-s támogatásokat érintő botránya, amelyre az ellenzéki OĽaNO politikusai figyelmeztettek.

 

A kutatási támogatásokat az egyetemek helyett gyanús vállalatok kapták meg, az ellenzék lemondásra szólította fel Peter Plavčan minisztert, továbbá azt kérik a kormányfőtől, hogy vegye el az SNS-től az oktatásügyi tárcát. Plavčan már elrendelt egy rendkívüli vizsgálatot, valamint az Európai Bizottság vizsgálatát is kérte.

 

Pravda.sk
kép: dennikn.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!