Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitány annak ellenére sem távozik a posztjából, hogy csütörtökön késő délután Pozsonyban mintegy 45 ezren tüntettek a távozását követelve. Továbbá több mint 34 szlovákiai városban és településen, sőt, egy tucatnyi külföldi nagyvárosban is a menesztését kérték.

 

Gašpar nem szándékozik távozni, mint mondja, maradására „politikai követelményként tekint“.

 

A Ráido Aktuálnak és a DenníkN-nek illtve RTVS-nek elmondta, hogy önként nem fogja feladni az országos rendőrfőkapitányi posztját. „Amennyiben továbbra is támadni fogják a rendőröket, akkor talán majd elgondolkodom a távozásomról“ – folytatta Gašpar, majd hangsúlyozta, hogy az elkövetkezendő napokban, gyakrabban fog feltűnni a médiában. „Mivel manpság rászálltak a rendőrségre, ezért ismét gyakrabban szeretnék nyilatkozni a médiának“ – vélekedik.

 

 hirdetes_810x300  

Az utóbbi három hétben azután, hogy Jaromír Čižnár főügyész megtiltotta a rendőrségnek, hogy bármiféle információt nyilvánosságra hozzon Ján Kuciakék gyilkosságával kapcsolatban, Gašpar háttérbe vonult.

 

„Mit rójak fel, a soros elnökséget? Azt, hogy a Duna partján jártam, amikor áradások voltak és koordináltam a csapatokat? A migációs krízist, amikor x éjszakát azzal  töltöttünk, hogy megakadályozzuk a Magyarországról érkező emberek továbbjutását?“ – sorolta Gašpar, majd hozzátette, hogy azóta, amitóta betölti a funkcióját kevesebb lett a halálos baleset az utakon. Gašpar kritikusai azonban azt vetik a szemére, hogy a nagy korrupciós ügyeket illetően kevés büntetőeljárás indult, a politikusok közötti korrupcióval pedig nem foglalkozott.

 

Gašpar többek között a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) megalakulását is dicsérte, a volt belügyminisztert, Daniel Lipšicet pedig kritizálta.

 

Meghamisított statisztikák

 

Az Állítsuk meg a korrupciót alapítvány és a Trend hetilap a nyomozókkal folytatott interjúk során más képet festett a rendőrség működéséről, mint amilyet Tibor Gašpar próbál beállítani a nyilvánosság előtt.

 

Az alapítvány igazgatója szerint a legsúlyosabb megállapítások közé a bűnözéssel kapcsolatos rendőri statisztikák meghamisítsa tartozik. Mindemellett arra is fény derült, hogy a parlamenti választások után miként kényszerülnek a rendőrök civilbe vonulni amiatt, hogy az egykori politikai pártok jelöltjei a legmagasabb pozíciókat foglalhassák el rendőrségen belül.

 

Aktuality.sk/Körkép.sk

Nyitókép: SME

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!