Szeptemberi országos elnökségi ülése után jelenti be a Smer saját államfőjelöltjét. Minderről Robert Fico pártelnök tájékoztatott keddi pozsonyi sajtótájékoztatóján.

 

„A Smernek kötelessége saját államfőjelöltet állítania,”

 

mondta Fico, aki szerint pártja a legsikeresebb politikai projekt az ország történetében.

 

Hozzátette, hogy a pártra nagy nyomás nehezedik, hogy mielőbb saját államfőjelöltet állítson.

 hirdetes_810x300  

 

Egyelőre a hasonló cipőben járó MKP sem jelentette még be, kit indít államfőnek. Erről a párt Országos Kongresszusa dönt szeptember második felében. A Körkép.sk információi szerint szinte eldöntött tény, hogy Menyhárt József indul, aki jelenleg intenzív szlovák nyelvórákra jár.

A köztársaságielnök-választásra Szlovákiában 2019 tavaszán kerül sor.

 

A szlovákiai belpolitikával kapcsolatos mai hír az is, hogy a parlament külügyi bizottsága ma határozatképtelen volt. Martin Klus (SaS) az ülésen a szlovák kormánygép az elrabolt vietnami állampolgár ügyéről szeretett volna beszélni. Az ülésről a következő képviselők hiányoztak, lehetővé téve így a Smer számára, hogy az érzékeny belpolitikai téma ne kerüljön napirendre, bár az ajtó előtt várakozott a külügyminisztérium államtitkára, Lukáš Parízek is:

 

Ľuboš Blaha (Smer), Jaroslav Paška (SNS), Martin Fedor (Most-Híd), Martin Kotleba (Kotleba pártja), Marián Kéry (Smer), Milan Panáček (Smer), Simon Zsolt (független).

 

Egy képviselőn múlot, hogy a bizottság határozatképes legyen. Lukáš Parízek (SNS) ezt követően az újságírók kérdéseire válaszolt:

 

 

Aktuality.sk/Körkép.sk/DenníkN

Nyitókép: aktuality.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!