Sok posztszovjet tagállam lakossága sajnálja, hogy szétesett a Szovjetunió – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön. Felszólalásában az egykori  Szovjetuniót „erős államként” jellemezte.

 

„Az emberek ezekben az egykori köztársaságokban „a maguk módján fejezik ki, de mindannyian egyformán meg vannak győződve arról, hogy a Szovejtunióban biztonságosabb, nyugodtabb volt az életük. Biztonságot éreztek. Egy nagy, közös, erős államban több lehetőségük volt”

 

fogalmazott az orosz elnök.

 

Mindenesetre a dolog nem ennyire látványos, ahogy Putyin jellemzi. A balti államok igyekeznek a nyomát is eltüntetni a szovjet uralomnak, Grúzia tíz évvel ezelőtt háborút indított az oroszok ellen, és persze ott van az ukrán válság, amelyben eddig több mint 10 ezer ember halt meg. Jelen helyzetben csak Fehéroroszország és a közép-ázsiai országok maradtak meg Moszkva erős szövetségesének, és ez sem jelent feltétel nélküli engedelmességet.

 hirdetes_810x300  

 

Putyin nem először fejezte ki sajnálatát a Szovjetunió szétesése miatt. Az egyik legtöbbet emlegetett alkalommal azt mondta, hogy „a Szovjetunió szétesése a 20. század legnagyobb geopolitikai katasztrófája volt”.

 

Pravda.sk, Körkép.sk

Nyitókép: apnews.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!