Nyitókép: historianet.nl (illusztrációs felvétel)

 

Az egyiptomi hatóságok keddi tájékoztatása szerint három személyt tartóztattak le, akik daruval próbálták ellopni II., azaz Nagy Ramszesz több ezer éves, tíztonnás szobrát.

 

Az egyiptomi ügyészség a közlés szerint el is rendelte a három vádlott négynapos őrizetbe vételét a vizsgálat lezárultáig. Egy fáraó szobrát ellopni még Egyiptomban sem mindennapos próbálkozás. A rablási kísérlet a Nílus partján fekvő ősi Asszuán városában, Dél-Egyiptomban történt.

 

„Három személyt letartóztattak, akik kézi ásókkal, csákányokkal, valamint nehéz gépekkel és egy darulval próbálták felemelni a szobrot, és feltárni a közelében levő egyéb régészeti emlékeket”

 

 hirdetes_810x300  

– áll a rendőrség közleményében.

 

Az ügyészség egyúttal kötelezte a rendőröket, hogy „sürgősen indítsanak nyomozást további személyek ellen is, akik a gyanúsítottak mellett részt vettek a bűncselekményben”.

 

II. Ramszesz, a 19. dinasztia egyik leghíresebb fáraója volt, i.e. körülbelül 1303–1213 között élt és 67 évig uralkodott. Nagy harcosként és termékeny építőként ismerték, aki templomok építését rendelte el egész Egyiptomban. Az elmúlt évtizedben Egyiptom mintegy 29 000 illegálisan kivitt régiséget szerzett vissza, melyeket korábban kivittek az országból.

 

teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!