Nyitókép: SITA

 

Jövő év március 4-én kezdődik Donald Trump volt amerikai elnök perének főtárgyalása a szövetségi bíróságon a 2020-as elnökválasztás eredményének megdöntésére irányuló állítólagos törekvése ügyében. Tanya Chutkan bírónő ma döntött erről – jelentették a külföldi ügynökségek.

 

Így nem tett eleget Trump ügyvédeinek azon kérésének, hogy csak 2026 áprilisában, azaz több mint egy évvel a következő elnökválasztás után kezdjék meg a tárgyalást. A Georgia állam bírósága ma bejelentette a helyi választási eredmények manipulálásával kapcsolatos vádhoz hasonló ügyben, hogy szeptember 6-án bírósági tárgyalásra kerül sor, amelyen Trumpnak és más vádlottaknak is nyilatkozniuk kell bűnösségükről.

 

 hirdetes_810x300  

Trump ellen jelenleg négy vádemelés zajlik, és két ügyben a 2020. novemberi elnökválasztás eredményének befolyásolásával kapcsolatos vádak merültek fel. Az egyik szövetségi, a másik állami szintű Georgiában.

 

A szövetségi ügyben Chutkan bírónő ma úgy döntött, hogy kitűzi a tárgyalás kezdetének időpontját, míg a vitában részt vevő felek teljesen eltérő időpontokat javasoltak. Jack Smith különleges nyomozó azt követelte, hogy a főper már 2024. január 2-án kezdődjön, míg az exelnök ügyvédei azt javasolták, hogy csak 2026 áprilisában kezdjék meg a tárgyalást Washingtonban. Ez körülbelül másfél évvel a következő elnökválasztás után lesz. amelyen a republikánus Trump ismét indulni készül. Győzelme esetén elnökként saját magának adhat kegyelmet a szövetségi ügyben.

 

ČTK

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!