20 éve halt meg a hidrogénbomba magyar atyja, aki nélkül nagyon máshogy alakulhatott volna a történelem: Teller Ede

Nyitókép: HVG

Húsz éve, 2003. szeptember 9-én halt meg Teller Ede, a hidrogénbomba atyjaként számon tartott atomfizikus, a 20. század egyik legnagyobb és legellentmondásosabb tudósa.

Teller Ede 1908. január 15-én született Budapesten zsidó családban. (Háromszáz százalékos embernek vallotta magát: száz százalékig magyarnak, száz százalékig zsidónak és száz százalékig amerikainak.) A Trefort utcai Mintagimnáziumban érettségizett, egyetemi tanulmányait Budapesten kezdte, itt ismerkedett meg későbbi kollégáival, Szilárd Leóval, Neumann Jánossal és Wigner Jenővel is. Az erősödő antiszemitizmus miatt az egyetemet Németországban fejezte be, és alig huszonkét évesen a kvantummechanikát megalapozó Werner Heisenbergnél doktorált. 1930-ban védte meg Az ionizált hidrogénmolekula gerjesztett állapotairól című disszertációját, majd a Göttingeni Egyetemen James Franck tanársegédje lett. Hitler 1933-as hatalomra jutása után ismét emigrált: előbb – Szilárd Leó támogatásával – a londoni egyetemen kapott állást, majd Koppenhágába ment Niels Bohrhoz. Közben 1934-ben feleségül vette Schütz-Harkányi Auguszta matematikust, aki élete végéig társa maradt.

 

   

1935-ben kivándorolt Amerikába, ahol barátja, George Gamow orosz fizikus közbenjárására a George Washington Egyetemen kapott állást. 1938-ban Gamowval kidolgozták a termonukleáris fúzió (magfúzió) elméletét. 1939-ben megszervezte a Washingtoni Elméleti Fizikai Konferenciát, Bohr itt jelentette be a maghasadás felfedezését. Teller kutatni kezdte a Szilárd Leó által már 1934-ben megjósolt láncreakciót és az elsőként német tudósok által 1938-ban megvalósított atommaghasadást. Szilárd Leó a nácik atombombafejlesztési kísérleteiről hallva 1939-ben Albert Einstein megnyerésével, Tellerrel és Wignerrel konzultálva levelet írt Franklin D. Roosevelt elnöknek, hogy figyelmeztesse a veszélyre, és egyúttal az amerikai atomprogram elindítását is javasolja. Az Einstein-Szilárd-levél vezetett el a Manhattan-terv elindításához, az első atombombák kifejlesztéséhez, majd Hirosimában és Nagaszakiban való bevetéséhez.

Teller Chicagóban, Enrico Fermi csoportjában az atomreaktor megépítésén dolgozott. Először megbízhatatlannak minősítették, mert rokonai éltek a nácibarát Magyarországon, de Robert Oppenheimer közbenjárására bizalmat kapott. Amikor 1943-ban megszervezték Los Alamosban az atomfegyvert előállító titkos laboratóriumot, a plutóniumtömegek befelé történő robbantással való egyesítésével foglalkozó Tellert az elsők között hívták meg.

A második világháború után az akkor már meggyőződéses antikommunista Teller a magfúziót felhasználó „szuperbomba” (a hidrogénbomba) előállítását szorgalmazta. Az atombomba bevetésétől elszörnyedt kollégái által hangoztatott morális ellenérvek dacára kiharcolta a kifejlesztését. Azzal érvelt, hogy az USA-nak meg kell tudni védeni magát a diktatúrákkal szemben, miközben úgy vélte: minél pusztítóbbak a fegyverek, annál kevésbé valószínű a bevetésük. Az első sikeres hidrogénbomba-kísérletre (Ivy Mike) 1952. november 1-jén került sor a csendes-óceáni Marshall-szigeteken. A 73,8 tonnás szerkezet eltüntette a Föld színéről az Elugelab szigetet.

Amikor 1954-ben az amerikai kormány a kommunista boszorkányüldözés tetőpontján vizsgálatot indított Oppenheimer megbízhatósága ügyében, Teller – a tudósok közül egyedüliként – terhelő vallomást tett ellene. Ezzel kirekesztette magát a tudóstársadalomból (mint később mondta, ez jelentette számára a harmadik és a legnehezebb emigrációt), de a kormány és a katonai vezetés szívesen látta.

1952-ben Ernest Lawrence-szel megalapították a Lawrence Livermore Nemzeti Laboratóriumot, amelynek igazgatóhelyettese, 1958-60 között igazgatója volt. Fáradhatatlan szószólóként egy erős nukleáris programot támogatott, és a folyamatos tesztelés és fejlesztés mellett érvelt – sőt a Livermore igazgatói posztjáról is lemondott, hogy jobban lobbizhasson a javasolt kísérleti tilalom ellen. 1975-ben nyugdíjba vonult a laborból és Berkeley-ből is, ahol 1953 óta tanított.

1982-ben ő javasolta Ronald Reagan elnöknek a csillagháborús tervet, azaz a Stratégiai Védelmi Kezdeményezést (SDI), a földi és űrbéli fegyverek alkotta védekező rendszer létrehozását egy esetleges szovjet atomtámadás esetére. A rendszer megvalósíthatóságát illetően félrevezette ugyan Reagant, de az SDI által generált fegyverkezési verseny kifullasztotta az amúgy is gazdasági nehézségekkel küzdő Szovjetuniót és nagyban hozzájárult bukásához.

Céljai elérése érdekében fáradhatatlanul lobbizott a katonai és politikai elit vezetőinél, ellenfeleit kíméletlenül legyűrte. Ellenezte a nukleáris kísérletek betiltását és elbagatellizálta egészségkárosító hatásaikat, a vitákban visszaélt a birtokában lévő titkos információkkal. Ugyanakkor hatalmas szerepet játszott az amerikai tudomány és oktatás fejlődésében.

1957-ben, az elsők között hívta fel a figyelmet a fosszilis tüzelőanyagok elégetése által előidézett éghajlatváltozás veszélyeire.

 

A Nobel-díjat nem kapta meg, de 2003-ban George W. Bush amerikai elnök a legmagasabb amerikai polgári kitüntetést, az Elnöki Szabadság-érdemrendet adományozta neki.

A rendszerváltás után szinte minden évben hazalátogató tudóst 1990-ben az MTA tiszteleti tagjává választották, 1994-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal kitüntetést, 1997-ben pedig a Magyarság Hírnevéért díjat. 2001-ben ő volt az újraalapított Corvin-lánc első kitüntetettje.

Teller – a „marslakó” amerikai magyar tudósok egyike – 2003. szeptember 9-én halt meg a kaliforniai Stanfordban. Csepelen utcát neveztek el róla és felavatták portrészobrát, a paksi atomerőmű parkjában szintén szobrot állítottak a tiszteletére. A 2023-as Oppenheimer című filmben Benny Safdie formálja meg ellentmondásos alakját.

MTI, HVG