Nyitókép: SITA

 

A kereset szerint Sam Altman vezérigazgató Microsofttal kötött megállapodása megszegte a szervezet küldetését. Musk úgy látja, hogy a cégnek vissza kellene térnie a valódi nonprofit működéshez, és nyílt forráskódúvá kellene tennie a fejlesztéseit.

A világ leggazdagabb embere, a ChatGPT mögött álló mesterséges intelligenciával foglalkozó vállalat alapító igazgatósági tagja azt állítja, hogy Altman a Microsofttal kötött befektetési szerződés aláírásával „elégette” az OpenAI alapítói megállapodását.

 

Az OpenAI 2015-ben, nonprofit vállalkozásként indult, ám négy évvel később profitorientált vállalattá alakult, tavaly pedig tízmilliárd dolláros gigabefektetést kapott a Microsofttól, amely szintén stratégiája központi elemeként tekint az AI-ra, és egyre szorosabbra fűzi a vele való együttműködést.

 

 hirdetes_810x300  

A kereset nagyrészt az OpenAI eddigi legfejlettebb nyelvi modelljére, a GPT–4-re összpontosít, amely Musk szerint jobban érvel, mint az átlagemberek, ez a fejlett technológia azonban ahelyett, hogy nyílt forrásúként bárki által hozzáférhető és használható lenne, zárt forráskódú, méghozzá azért, hogy a Microsoft kereskedelmi érdekeit szolgálja.

 

Sam Altman és Greg Brockman társalapítók megegyeztek abban, hogy az OpenAI nonprofit vállalatként, nyílt forráskóddal, az emberiség javára fejlesztik az általános mesterséges intelligenciát. A valóságban azonban az OpenAI zárt forráskódú. De facto leányvállalatává vált a világ legnagyobb technológiai cégének, ami nem más, mint a Microsoft.

  – fogalmazott Elon Musk.

Keresetében Musk arra kéri a bíróságot, hogy kötelezze az OpenAI-t arra, hogy visszatérjen a nyílt forrású fejlesztéseken dolgozó, nonprofit működéshez, illetve tiltsa meg Altmannek és Brockmannek, hogy a saját, a Microsoft vagy bárki más üzleti érdekei szerint hasznosítsák a cég eszközeit.

 

A keresetben azt is leírja, hogy a 2023 novemberében bekövetkezett események, nevezetesen amikor Altmant az OpenAI vezérigazgatójaként elbocsátották, majd visszahelyezték, azt mutatták, hogy a Microsoft „jelentős befolyással” rendelkezik a vállalat felett. „Az Altman visszahelyezése után bevezetett új igazgatótanács nem rendelkezik megfelelő szakértelemmel annak megállapításához, hogy a vállalat elérte-e az AGI-t, és így a Microsoft licencének hatályán kívül eső terméket állított-e elő” – fogalmaz a dokumentum.

 

Az OpenAI és a Microsoft közötti megállapodást az Egyesült Államok, az EU és az Egyesült Királyság versenyhatóságai vizsgálják.

 

Euronews

 hirdetes_810x300  

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!