Székelyföld területi autonómiáját követelő petíciót fogadott el március 10-én Marosvásárhelyen, az 1852-es Habsburg-ellenes székely szervezkedés vértanúinak postaréti obeliszkjénél a székely szabadság napja alkalmából összegyűlt több száz megemlékező, tüntető.

 

Az Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke által felolvasott, a román hatóságokhoz intézett dokumentum rámutat: a székelyek az európai gyakorlat mintájára, a szubszidiaritás elvét követve, maguk akarják intézni az általuk többségben lakott régió ügyeit. A követelés lényege: Székelyföld alkosson önálló, autonóm jogkörökkel rendelkező közigazgatási és fejlesztési régiót az SZNT által kidolgozott jogszabálytervezet alapján. Emlékeztetnek: Székelyföld területi autonómiája nem sértené Románia területi egységét, szuverenitását, a régió más nemzetiségű polgárainak érdekeit, sem az ország alkotmányát. A petíció szerint immár 30 éves adóssága Romániának az Európa Tanácshoz történő csatlakozáskor vállalt kötelezettségek teljesítése, az autonómiával kapcsolatos 1993/1201-es ajánlás, illetve a későbbi 2003/1334-es határozat végrehajtása.

 

A részvevők közfelkiáltással fogadták el a petíciót, autonómiát követelő jelszavakat skandáltak és „Autonómiát Székelyföldnek” feliratú molinókat feszítettek ki. A petíció teljes szövege itt olvasható: 

 

Ezt követően mondta el helyzetértékelő, történelmi ívű, sarkalatos igazságokat kimondó, nemzetpolitikai súlyú beszédét Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke. (Alább olvasható.)

 

 

A marosvásárhelyi autonómiatüntetésen jelen lévő és beszédet mondó Luke Uribe Etxebarría, a Baszk Nemzeti Párt képviselője és Carles Fité Gabarro, a Katalán Nemzetgyűlés nevű civil szervezet (ANC) országos titkárságának tagja is kitartásra, politikai céljaik melletti következetes kiállásra bátorította a részvevőket.

 

A megemlékezés után a tüntetők Marosvárhely főterére vonultak, ahol követeléseiket átadták a megyei kormánybiztosi hivatal (prefektúra) képviselőjének

Szabadságot és autonómiát a székelyeknek!

 

Feszült figyelemmel követtük az elmúlt hetekben, napokban a Székely Szabadság Napjának megszervezése körüli fejleményeket. Örömmel szereztünk tudomást arról, hogy a tavalyi szabadságnapra kirótt pénzbüntetést az illetékes bíróság hatályon kívül helyezte, azt azonban megrökönyödéssel vettük tudomásul, hogy a megemlékezésünk és felvonulásunk engedélyezése ügyében illetéktelen csendőrség idén is köti az ebet a karóhoz, és továbbra is fölösleges akadályokat gördít nemes rendezvényünk útjába. Az ismételt hatósági jogkorlátozó intézkedések Dorin Florea rossz emlékű regnálásának időszakát idézik. Csak remélni merjük, hogy Izsák Balázs elnök úr Kincses Előd ügyvéd úr közreműködésével képes volt, képes lesz kivédeni a gyülekezési jogunk gyakorlásának szabadságát csorbító megszorításokat.

 

De felülemelkedve ezeken az évenként megismétlődő, megalázó és méltatlan körülményeken, megemlékezésünk szóljon mindenekfölött arról és azokról, amiért és akikért egybegyűltünk: a szabadságról és az érette életüket áldozó székely vértanúinkról!

 

Szörnyű idő, szörnyű idő! / S a szörnyűség mindegyre nő” – írta élete utolsó versében a fehéregyházi végzete felé rohanó Petőfi Sándor, mintegy megelőlegezve a dicsőséges szabadságharc vérbe fojtását követő „kötélkorszakot”, Haynau vérengzéseit, a „magyar Golgotát”, a Bach-korszak sötét esztendeit és a „székely Kálváriát”, melynek megszentelt helyszínén ma délután egybegyűltünk. Eme „szörnyű idő” kapcsán méltán jut eszünkbe a madéfalvi veszedelem ártatlan áldozatainak szabadságuk védelmében kiontott vére, vagy az 1916-béli román betörés üldözöttjeinek és menekültjeinek megszenvedett sorsa, vagy éppen Marosvásárhelynek a levitézlő román titkosszolgálat által megrendezett fekete márciusa.

Mit mondunk azért ezekre?” – kérdezhetjük az Apostollal. „Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk?” – válaszolja. „Kicsoda szakaszt el minket a Krisztus szerelmétől? Nyomorúság vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhség, vagy meztelenség, vagy veszedelem, vagy fegyver-é? (…) mindezekben felettébb diadalmaskodunk Az által, aki minket szeretett” (Rm 8,31.35.37).

 

Belegondolva a levert szabadságharc és a „szörnyű idők” kárvallottjainak keserű helyzetébe és már-már kilátástalan állapotába, az utókor, mi, mai székelyek, magyarok mégsem a fájdalom vagy a gyász, hanem a büszkeség érzésével gondolunk és nézünk fel reájuk, akik embert próbáló sorsukat vállalva mutatnak példát nekünk ma és minden időkben. Bágyi Török János, martonosi Gálffi Mihály és nagyváradi Horváth Károly, velük együtt pedig Sepsiszentgyörgyön kivégzett sorstársaik, Váradi József és Bartalis Ferenc azon emberfajtából valók voltak, akik a legsötétebb rémuralom idején sem adták meg magukat kínzóiknak, hanem reménytelennek mutatkozó helyzetükön felülemelkedve, igazságos küzdelmük folytatására szövetkeztek, megadás és beletörődés helyett újból magasra akarták emelni a szabadság porba hullott zászlaját.

Ügyünk nem egy ember s nem egy nemzet ügye – írta kivégzése előtt Török János –, hanem egész honunknak, sőt több rabiga alatt görbedő népnek és nemzetnek szent ügye.” Élő hitükben szomorúság vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy veszedelem sem ingatta meg őket. „Élni szabadságban, vagy ezért meghalni merészen: / Ezt hitték, vallották s haltak érte híven”

 

– ekképpen méltatta őket Jókai Mór az emléktáblájukra vésett soraiban.

Méltó, hogy ne legyünk korcs utódok, hanem nagy elődeink példáját kövessük megalkuvás nélküli, áldozatkész magatartásuk tekintetében. Annál is inkább, mivel jogaink kivívásáért folytatott küzdelmünk manapság nem jár életveszéllyel.

 

Jókai emléksorai „törvényes, szabad és független nemzeti állásról” szólnak. A mi jelenkori olvasatunkban ez Székelyföld területi autonómiáját és az erdélyi magyarság belső önrendelkezését jelenti – a számszerű többségben lévő román nemzettel egyetértésben.

Marosvásárhely, 2024. március 10.
Tõkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke beszédet mond a székely szabadság napja alkalmából tartott marosvásárhelyi rendezvényen 2024. március 10-én. A nagygyûlés résztvevõi elfogadták a Székelyföld területi autonómiáját követelõ petíciót, amelyet átadtak a Maros megyei prefektúra képviselõjének.
MTI/Kiss Gábor

 

A XIX. század végén a Ioan Raţiu vezette Román Nemzeti Párt, az akkori memorandisták is autonómiát követeltek az erdélyi románság számára. Változott körülmények között mi is ugyanezt tesszük. A mai Romániának az autonómia visszautasításával nem kellene az akkori Magyarország hibájába esnie.

Elfogult magyarellenességből fakadó, durva politikai hiba a román politikai osztály részéről az autonómia kriminalizálása. Az erdélyi magyar autonomistákat nem kellene „szélsőségesnek” bélyegezni. Nem vagyunk sem szélsőségesek, sem „szeparatisták”. Budapest sem „revizionista”. A magyarok semmilyen formában nem veszélyeztetik országunk területi egységét és integritását.

 

Marcel Ciolacu miniszterelnök legutóbbi székelyföldi útjain tett magyar- és székelyellenes megnyilatkozásai Mihai Tudose volt kormányfő és Kalus Iohannis államelnök hasonló elhíresült megnyilvánulásaira emlékeztetnek. Az előbbi egyenesen akasztással fenyegette a nemzeti szimbólumaik kitűzéséhez ragaszkodó székelyeket.

 

Székelyföld puszta létének tagadása abszurd, mivel egy földrajzi és történelmi valóságnak mond ellent, másfelől valóságos merénylet a székelység regionális és etnikai identitása ellen. Moldva, Olténia, Dobrudzsa, Besszarábia, Bukovina létét ki merné tagadni?

 

Székelyföld autonómiáját „ostobaságnak” nevezni, tavaly decemberi törvénytervezeteink benyújtását pedig „toxikus kezdeményezésnek” minősíteni megbocsáthatatlan sértés Románia székely, magyar állampolgárai ellen – amit ezennel is visszautasítunk.

A gagauzok autonómiájának története is azzal kezdődött, hogy Kisinyov kijelentette: „Gagauzia nem létezik”. Majd a Moldovai Köztársaság kénytelen-kelletlen törvénybe iktatta Gagauzia autonómiáját. Ugyanezt várjuk el a román parlamenttől: törvényben szentesítse Székelyföld területi önrendelkezését, az erdélyi magyar nemzeti közösségnek – az RMDSZ programjába is belefoglalt – három szintű autonómiáját. Románia ne legyen pápább a pápánál, vagyis Macron elnöknél, aki váratlan politikai nyitással maga ismerte el Korzika autonómiához való jogát, és kezdeményezte az erre irányuló tárgyalások elkezdését. A katalán és a baszk autonómia szintén jó példával szolgál Románia számára. Mindenkori támogatásukat megköszönve szeretettel üdvözlöm körünkben hispániai barátainkat.

 

Közelgő nemzeti ünnepünkre készülve az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a magam nevében azt kívánom, hogy ne csüggedjünk, hanem merítsünk erőt példájukból, és bátran lépjünk szabadságharcos elődeink nyomdokába!

 

Körkép.sk/Tőkés László sajtóirodájának közleménye alapján

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!