Nyitókép: SITA/Jana Birošová

 

A Sme rodina mozgalom támogatja a vendéglátó-ipari egységek megnyitását december 25-től az oltottak és a covidon átesettek számára. A javaslatot hétfőn este a koalíciós tanács ülésén is szeretné átvinni.

 

Január 9-e után valószínűleg lezárják az országot

 

 hirdetes_810x300  

 „Támogatni fogom a vendéglátó-ipari egységek megnyitását. Január 9-én, amikor majd kiderül, hogy a kórházi ellátásra szoruló betegek száma ismét növekszik, nagy valószínűséggel Ausztria, Csehország és Lengyelország mintájára az egész országot le fogjuk zárni“

 

– konstatálta Kollár.

 

 „A telephelyek tiszeteletben fogják tartani az OP-rezsimet és nagyon szigorúan be fogják tartani. Ebben a kezdeményezésben támogatom Richard Sulíkot“

 

– jelentette ki a parlament elnöke, aki szerint a józan paraszti ész szerint kell cselekedni, hiszen ha az üzemi étkezdék nyitva lehetnek, akkor nincs értelme a gasztroszektort korlátozni.

 

A hazai polgárok inkább külföldre mennek

 

Andrej Doležal (Sme rodina-jelölt) közlekedésügyi miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy az emberek üdülés, wellness, sőt étteremlátogatás céljából is külföldre utaznak, majd ugyanazon a napon haza is térnek.

 

 „Ez nagyobb veszélyt jelent, mintha OP-rezsimben nyitva lennének a vendéglátó-ipari egységek. A segítségnyújtásnak ez a leghatékonyabb formája“

 

– közölte a miniszter.

 

SITA/Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!