Nyitókép forrása: SITA/Michael Buholzer/Keystone via AP

 

Frissítve: 21.00 Úgy fest, a csődközelbe jutott svájci Credit Suisse elutasítja nagyobb versenytársa, az UBS felvásárlási ajánlatát. A gond egyértelműen a kínált összeg. A Credit Suisse a héten súlyos likviditási problémákba került, és a svájci jegybank által nyújtott 54 milliárdos mentőöv sem tudta megállítani a nemzetközi jelentőségű pénzintézet lecsúszását. A betétesek rohamtempóban próbálják kimenteni pénzüket a CS-ből. A helyzet súlyosságáról sokat elárul, hogy a CS és az UBS egyesülése lett volna a 2008-as válság óta a legnagyobb bankfúzió.

 

A legutolsó hírek szerint azonban a CS vezetősége kevesellte az UBS által felkínált egymilliárd dolláros felvásárlási ajánlatot. Nemes egyszerűséggel azért, mert pénteken a bank részvényárfolyama szerint a piaci értéke még 8 milliárd dollár körül mozgott. Más kérdés, hogy ez meddig tartható, tekintettel arra, hogy csak ezen a héten a CS részvényei 25 százalékkal estek.

 

A 2008-ashoz hasonló nagy pénzügyi válság kitörésétől tartanak az európai és amerikai befektetők

 

A helyzet mindenképp képlékeny, ám az is igen beszédes, hogy a svájci kormány intézkedéseket dolgoz ki annak érdekében, hogy szükség esetén gyorsan be lehessen avatkozni és átvenni a CS-t.

 

Fontos közjáték, hogy a svájci jegybank nagy amerikai nyomásra avatkozott be a héten a CS 54 milliárd dolláros feltőkésítésével.

 

Az egész lavinát az amerikai Sillicon Valley Bank (SVB) bedőlése indította el. Ez múlt hét pénteken történt, és akkor az Egyesült Államok kormánya (természetesen közpénzből) vállalta a betétetesek felső korlát nélküli kárpótlását. Nem sokkal később azonban bedőlt a Signature Bank is. Ebben az esetben valójában a hatóságok még azelőtt bezáratták a pénzintézetet, hogy csődvédelembe vonulhatott volna. Így próbálták megakadályozni a pánik és a bankválság tovaterjedését.

 

A szellem azonban kiszabadult a palackból. A héten a szintén amerikai First Republic Bank is likviditási gondokba került, és 30 milliárd dolláros mentőcsomagra szorult, mivel a betétesek elkezdték kimenteni a pénzüket. Most pénteken a bank részvényei 33 százalékot estek. Ezzel párhuzamosan Európában is megjelentek a problémák, ezek közül a legnagyobb a Credit Suisse esete volt.

 

A Financial Times pénteki cikke szerint azonban hosszú évek óta nem volt ekkora veszély és káosz a banktőzsdén. Csak az elmúlt napokban a banki részvényekkel folytatott kereskedést 460 milliárd dollárral zuhant. A két legérintettebb régió az USA és Európa. Az amerikai KBW Bank Index 18 százalékot zuhant, az európai Stoxx 600 mutatója 15 százalékot. Magyarul: az amerikai bankszektor értékének 268 milliárd dolláros része párolgott el pár nap alatt, az európai bankszektor pedig 163 milliárd dollárral lett könnyebb.

 

Frissítve: Vasárnap esti hírek szerint hárommilliárd svájci frankért végül az UBS átveszi a Credit Suisset.

 

A svájci UBS bank hárommilliárd frankért átveszi a rivális Credit Suisse-t

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!