Először: ha a belügyminiszter számlájára attól a cégtől érkezett pénzt, amit a múltban Ladislav Bašternák alapított, az automatikusan karrierje végét kéne, hogy jelentse. A Bašternák név már olyannyira kompromittálódott, hogy egy ilyen összefonódás épp az ország egyik leghatalmasabb emberével messze túl van minden határon.
Ha az utolsó részlet tényleg a Kaliňák nevén vezetett számlán landolt – mindössze egy hónappal korábban –, amikor Bašternák már „szupersztár” volt, az ráadásul politikai amatőrizmus. Le kéne mondania. Erről különösebb vitának helye nincs .
Ha a Smer a többi hárommal együtt (koalíciós partnerek – szerk.megj.) mégis úgy döntene, hogy Kaliňákot megtartja, nyugodtan megkaphatná az életfogytig tartó belügyminiszteri kinevezést. De milyen áron? Alig pár hónapja láthattuk, hogy nem csak a rendszerellenes pártok, de a nácik is milyen egyszerűen bejuthatnak a parlamentbe.
Ez (nem kizárólag, de részben) a kiábrándultság eredménye. Bármennyire is nem tetszik, Kotleba választói a legközelebbi választásokon is részt fognak venni, és a mostani trend alapján több is lehet belőlük. Nehéz elképzelni, hogy ki tudná meggyőzni ezeket az embereket, hogy ne a nácikra szavazzanak. Valószínűleg nem Kaliňák ez az ember.
Másodszor, ha bebizonyosodik, hogy Kaliňák tényleg kapott pénzeket, nem szabad elfelejteni a tényt, hogyan került ez az információ nyilvánosságra. Hogy pár hónappal ezelőtt miképp kerültek Robert Fico kormányfőhöz Igor Matovič adózási adatai.
A törvény, törvény, és tiszteletben kell tartani, mert még ha jóhiszeműségből is, de elkezdjük elfogadni ezt a viselkedést, az egyenes út lesz a pokolba. Csak vékony vonal választja el egymástól a visszaélések leleplezésére így megszerzett információkat, a korrupciót és az aljasságot (…).
Az egész ügyben van még egy érdekes tény, illetve egy ember. Robert Fico kormányfő. Hol volt egész hétvégén? Hol volt, mikor Bugár Béla szombat este védelmébe vette Kaliňákot. Fico ebben az esetben magára hagyta. Hagyta, hogy szóvivőjén keresztül üzenjen, aki a legkevésbé sem cáfolta meg, hogy Kaliňák kapott kétes utalásokat. Hogyan gondolkodhat most pártja második leghatalmasabb emberéről. (…) Vajon mennyire számol azzal, hogy ez az egész botrány őt magát is tönkre teheti.
Kaliňák sosem volt még ilyen gyenge, sosem volt még ilyen gyenge maga a Smer sem. A harmadik Fico-kormány újabb és még nagyobb Pavol Paškája van születőben. A bukás szinbóluma.
HNonline.sk, Marcela Šimková: Kaliňák ako nový Paška. A symbol pádu
Nyitókép: Cas.sk
Megosztás:
Címkék: botrány bukás csalás Ladislav Basternák lemond Pavol Paška Robert Fico Robert Kaliňák Szemle vad visszahív
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.