Nyitókép: Körkép.sk

 

A csallóközi városba látogattunk, amely a bizonytalan, és számos kihívást rejtegető mindennapokban is tovább szépül.

 

Fenes Ivánnal, Bős város polgármesterével beszélgettünk, akit az önkormányzat múlt évi tevékenységéről és az idei terveikről kérdeztünk.

 

Interjúnkból kiderül:

 

  • Miképp értékeli Fenes Iván polgármester az elmúlt esztendőt?
  • Hogyan vészelte át Bős a drágulást, a „pénzhiányt”, az inflációt?
  • Mely területek kerültek a legtöbbe az önkormányzat számára?
  • Mi a helyzet a beruházások terén?
  • Mik az aktuális pályázati lehetőségek?
  • Mi lesz a szépkorúak otthonával Bősön?
  • Mi a helyzet a közvilágítással?
  • Mennyit tud szánni az önkormányzat 2024-ben a kultúrára, sportra?

 

Összességében hogyan értékeli a 2023-as esztendőt?

 

A múlt év nagyon nehéz volt, még mi is meglepődtünk rajta. Annyira változtak a pénzügyi helyzet és az egyéb körülmények az önkormányzatoknál is, hogy minden tartalékunkat feléltünk, ami csak volt. Sőt, még a tartalékban lévő pénzeink se voltak elegendőek ahhoz, hogy ki tudjunk minden egyes számlát fizetni.

 

Mit értünk ez alatt?

 

Őszintén megvallva, nem gondoltam volna én sem, hogy eddig eljutunk. Azért évközben megmutatkozott az is, hogy kizárólag azt fizettük meg, és csakis arra költöttünk, amire muszáj volt.

 

Fenes Iván polgármester szól a jelenlévőkhöz az adventi hangversenyen. (Körkép.sk/archívum)

 

Mit tett a fenntarthatóság, működőképesség érdekében a bősi önkormányzat?

 

A hiányt igyekeztünk pótolni. Leginkább telekeladásból. Sok fejtörés után mégis sikerült a költségvetést olyan szintre emelnünk, hogy végső soron, amikor az év végén lezártuk a 2023-as esztendőt, nem maradt kifizetetlen számlánk.

 

A városi hivatal. (Fotó: Körkép.sk/archívum)

 

 

Ilyen pénzügyi helyzetben tud egyáltalán beruházásokra költeni a város?

 

Nyilvánvaló, hogy egy önkormányzat csak olyan beruházásokat tud megtenni, létesíteni, ahol saját eszközt nem szükséges felhasználnia, ugyanis az önkormányzatok többségének nem igazán van pénze. És, ahhoz, hogy mi akár uniós projekteket tudjunk megpályázni, olyan projektekbe tudunk csak belemenni, amelyeknél nulla százalékos az önrész.

 

Vannak ilyen kiírások?

 

Igen. Bízom abban, hogy a jövőben még több ilyen lesz, hiszen az új kormánynak is az a célja, hogy a beruházások induljanak meg.

A nagy sikert arató modern egészségügyi központ a városban.

 

Milyen projektek, beruházások indultak be?

 

Igyekszünk úgy tevékenykedni, gondolkodni, hogy abba fogunk bele, amire van pénzügyi fedezetünk.

 

Ilyen projektbe belefogtunk még tavaly, amelyik most kerül arra a szintre, hogy már lehet realizálni. Az óvodát bővítjük újabb két tanteremmel.

 

Ezekszerint Bőst nem jellemzi a „gyerekhiány”.

 

El kell, hogy mondjuk, hogy a három óvodánkban már nincs ferőhely. Értelemszerűen, hála Istennek, hogy ennyi gyerek van a bősi oktatási-nevelési intézményekben.

 

Ez mindig így volt Bősön?

 

Nem, sajnos. A 90-es évek végén még arról is beszéltünk, hogy a három óvodából esetleg egyet be kell zárni. Ezt annak okán, hogy kevés volt a gyermek. Most viszont, mint mondtam, ennek pontosan az ellenkezője az igaz.

 

Hófödte Bős… (Fotó: Körkép.sk/Laky Erzsébet)

 

A legutóbbi beszélgetésünkkor szóba kerültek a bérlakások. Hogy áll most ez a terület?

 

Dolgozunk további bérlakások építésén is. A közelmúltban én is néztem a sajtóban, hogy általában rengeteg túljelentkezés van a bérlakások iránt. Ez sem volt mindig így!

 

Sőt, ezért döntöttünk úgy, a bérlakás-építést folytatni fogjuk a továbbiakban is. Méghozzá olyan volumenben, hogy ha minden igaz, akkor én azt hiszem, hogy ebben a választási időszakban közel 100 lakást megépítünk. Legalábbis ebben bízunk.

 

A családi napon készült pillanatkép. (Kép: Körkép.sk/archívum)

 

Mennyi bérlakás van jelenleg Bősön?

 

Városunkban jelenleg 122 bérlakás van, amit felépítettünk. Ezen kívül a közeljövőben adunk át még 15-öt. Tehát így már 137 lesz.

 

Mekkora érdeklődés övezi az átadandó lakásokat?

 

Legalább 100 kérvényt vettünk nyilvántartásba.

 

(Fotó: Körkép.sk/archívum)

 

Tudják már, hogy hová építik a tervezett bérlakásokat?

 

Igen, vannak olyan lukratív, közművesített területeink, ahol már kezdhető is az építkezés.

 

Szent István királyunkra is emlékeztünk a városban – itt Gyimesi György mondott ünnepi beszédet. (Fotó: Körkép.sk/archívum)

 

 

Mint ismert, az önkormányzatok rezsije is megemelkedett. Milyen tételek kiadási költsége ugrott meg leginkább?

 

A központban található a művelődési központunk, és nekünk, amikor a tavalyi évet – költségek megugrása – elsősorban a rezsit figyelembe véve, ez a kultúrház az, amelyik a legnagyobb tényező az energia terén. Nyilvánvalóan elavultak a nyílászárók, a szigetelés, és hát maga a fűtés is – természetesen ezt tudatosítjuk. Viszont mindezt, sajnos, nem tudtuk még megoldani…

 

Terveznek ezzel foglalkozni a közeljövőben?

 

Szeretnénk erre is pályázni, hogy tudjuk a művelődési központot teljesen felújítani. Ugye, maga az épület nagyon szép. Próbáljuk azt szinten tartani, de ha az épület megújulna, nemcsak szebbé válna, hanem a költségvetésünkbe is sokkal kisebb tétel kerül majd bele ilyen téren.

 

Mi mindennel foglalkoznak még ezeken kívül?

 

Emellett foglalkozunk a tornateremmel is, de a szlovák tannyelvű általános iskola befejezésével is. Azt is szükséges megemlítenem, hogy az oktatási-nevelési intézményeinknél nyertes pályázatunk van a hőszivattyúk megépítésére. Sőt, a bölcsőde témáját se hanyagoljuk. Sajnos, itt azért meg kell említenem a második legveszteségesebb épületünket is, amely a szolgáltatások háza. Ezzel mihamarabb kell valamit kezdenünk.

 

Mi a tervük az említett szolgáltatások házával?

 

Töröm a fejem az alpolgármester úrral, hogy mitévők legyünk. Szóba került az is, hogy akár ott is lehetne bérlakás az emeleten…

 

Fenes Iván, Bős polgármestere. (Kép: Fenes Iván)

 

 

Mi a helyzet az idősek otthonával?

 

Már harmadik éve foglalkozunk az új idősek otthonával. Mert közbeszólt a járványtól kezdve minden, aztán abból a pénzből, amit lehet kapni az állami lakásalapból erre is, abból a négyzetméterből sehogy se jött ki az épület. Tehát elsősorban meg kellett várnunk azt, hogy olyanok legyenek a számok, amelyből fel lehet építeni egy ilyet.

 

Megpályázzák ezt is?

 

Természetesen, igen. A pályázatunk kész, amelyet a közeljövőben fogjuk benyújtani. Bízom benne, nyertes lesz!

 

Mik a tervei az új szépkorúak otthona tekintetében?

 

Az újat 80 férőhelyes otthonként kívánjuk megépíteni. Ennek a beruházásnak az értéke közel 5 millió euró. Az idősek otthonával kapcsolatos költségeket abból fogjuk fizetni, amit majd az ottani lakók fizetnek. Hasonlóan, mint a bérlakásnál. Tudom, hogy nem kis összeg, egyúttal nem jelentéktelen rizikó, ha valaki ilyet felvállal.

 

Azért is vállaljuk be, mert egyrészt most van rá lehetőség, másrészt van rá megfelelő telkünk (a régi „poliklinika” épületének a helye), harmadrészt pedig egyre inkább növekedik a szépkorúak száma mindenütt. Úgy vélem, előbb-utóbb minden önkormányzatnak – legalábbis a nagyobbaknak – fog kelleni foglalkozniuk azzal, mi lesz az idősekkel.

 

Mit lehet tudni a jelenlegi, bősi otthonról?

 

A mi esetünkben jelenleg a kastélyban működik az efféle otthon, közel akkora kapacitással, de hát nyilvánvaló, mások a körülmények, hiszen egy ódon épületről van szó. Ez egyúttal műemlék is. Nem tudunk ott olyan körülményeket biztosítani, amelyek a kor követelményeinek megfelelőek. Így meg tudjuk tartani a kapacitást is, és az ott dolgozóknak továbbra is tudunk majd munkát biztosítani.

 

Milyen reményeket fűz ahhoz, ha sikerül az új otthont felépíteni?

 

Remélem, gondolom, hogy olyan szintű érdeklődés lesz, hogy várólistát vezethetünk majd. Viszont ez sem egyszerű feladat, mert ebben a költségben a berendezés még nincs benne. De időközben már azon is dolgozunk, hogy a szobák felszereltségéhez szükséges dolgokat addigra, mire az otthon megnyitja kapuit, tudjuk beszerezni.

 

Ezentúl már azzal is foglalkozunk, hogy a meglévő idősek otthonát idővel be kell zárni, az építendő újat pedig megnyitni. Sőt, az is fejtörést okoz, hogy a kiadásokat miként fogjuk tudni fizetni…

 

Mi lesz a kastély sorsa? A „poliklinika” épületét már lebontották?

 

Az épületet még nem bontottuk le, így azzal is kell számolnunk, hogy a bontását is finanszíroznunk kell  – ami szintén nem kevés összeg. Valójában nem tudjuk, mit kezdünk még a kastély épületével – ötletelünk, illetve még titok, hogy milyen lehetőségek és világ várhatóak…

 

Ennek ellenére mégis bevállalták ezt a kockázatot…

 

Ha én ezt nem lépem meg, akkor megvárom azt, hogy a kastély összeomlik, az intézményt is be fog kelleni zárni, a munkahelyek is megszűnnek, stb. Ez az épület, ugye, egykor Csallóköz legnagyobb épülete volt, és tudjuk, hogy erre kihasználtságot fog kellenünk találni, ahogy pénzeszközt is arra, hogy felújíthassuk. Mindez rengeteg munka, energia és odafigyelés. Mi több, felelősség is, amit most ilyen módon próbálunk felvállalni.

 

 

Bősön még református templom is épült. (Fotó: Bősi református gyülekezet Facebook-oldala)

 

2024 se lesz a legkönnyebb év

 

Mit gondol, hogy vészelik át az idei évet költségvetésileg?

 

Mi is úgy zártuk a tavalyi évet, hogy kénytelenek voltunk a helyi adókat, illetékeket megemelni. Amit sajnálok, de nem volt más választásunk. Köztudott, hogy senkinek sincs más lehetősége, és ha mi ezt nem lépjük meg, akkor saját magunk visszük csődbe az önkormányzatot. Az árak megnőttek mindenhol, ez tény.

 

A helyi kultúrház ünnepi pompában. (Fotó: Fenes Iván)

 

A felsoroltakon kívül, mi az, ahol igazán sok kiadása van az önkormányzatnak?

 

A hulladékgazdálkodás az, amely esetében mindig ráfizetésesek vagyunk. Még annak ellenére is, hogy évek óta kiválóan működik a gyűjtőudvarunk, stb. De akkor is jelentős költségünk van ilyen téren. Meglátjuk, mit hoz a jövő!

 

 

Ebben az évben eljutunk odáig, hogy a hulladék súlya után fognak fizetni a lakosok szemétilletéket. Jelenleg még úgy van, hogy a meghatározott adó nagyságát befizetik, de később kísérleti jelleggel be fogjuk vezetni a hulladék mérését, s idővel fokozatosan áttérünk majd arra. Nincs más választásunk!

 

Nyilvánvaló, hogy a családi házaknál egyszerűbben megoldható, viszont egy lakótelepnél már problémásabb… Mindenesetre azt gondolom, hogy sajnos ezt is meg kell lépnünk a város érdekében!

 

Kívül-belül csodaszép az egészségügyi központ. Bősön ezt is sikerült felépíteni. (Fotó: Fenes Iván)

 

Milyen új beruházók érkeznek a városba?

 

Vannak olyan beruházók, akik még jelentkeznek a városban, és aktivitásuk van. Örömmel el tudom mondani, hogy két szupermarket 1000-1000 négyzetméteren meg fog épülni Bősön. És további tárgyalásokat is folytatunk. Ez is jó, mert nem az önkormányzat a beruházó, de szükség van rá: szépül a település.

 

Mentőállomás is lesz a csallóközi városban

 

Mi várható még Bősön?

 

Ezentúl még egy mentőállomás is megépül nálunk, amelyhez adtunk telket. Fontos dolognak tartom ezt, és megtaláltuk a megfelelő helyet is hozzá.

 

Úgy érzem, ezek nagyszerű dolgok. Pénzre szükség van, ahogy egyéb másra is. Mert pénzt elkölteni nem gond, de fokozatosan arra is kell figyelni, hogy tudjuk megújítani az adott utcákat, járdát építeni, stb. Mi is csak azt fogjuk csinálni, amit nagyon muszáj, azt is csak felelősségtudatosan.

 

Milyen állapotban vannak a bősi utak?

 

Nincsenek annyira kimagaslóan rossz állapotban az útjaink, a település nagy részén jó minőségűek. Igaz, hogy vannak helyek, ahol már 30 éve nem aszfaltoztunk, csak javítottunk.

 

 

Az új lakások és házak felépülésével mennyi jelenleg a lakosságszám?

 

Most olyan időszak van, hogy új utcákat is adunk át, mégis egy olyan szituáció alakult ki, hogy a lakosság száma nem növekedik. De a lényeg, hogy próbáljuk a létszámot megtartani – és ez a fontos. Főleg, hogy másutt még csökkenik is az adott helység lakosságának száma.

 

Bősön is előfordul, hogy kikapcsolják a közvilágítást?

 

Nem. Mi nem. Ez túl veszélyes lenne a lakosságra nézve… Megnövekedhet a bűnözés száma, a kártevés, stb.

 

Ünnepi fények Bősön. (Fotó: Körkép.sk/Archívum)

 

A megnövekedett kiadások mellett mennyi jut a kultúrára és a sportra?

 

Megteszünk mindent azért, hogy szinten tartsuk ezeket a területeket is. Meggyőződésem, hogy mindkét terület jelentős.

 

Égig szállt az ének – karácsonyi hangversenyeken jártunk

 

 

Bizakodva viszonyulok az elkövetkezendő napok, hetek elé. Mert ha a Mindeható is úgy akarja, s ezek a céljaink még ilyen bizonytalan időszakban is megvalósulnak, azt hiszem, hogy nekem nem lesz lelkiismeret-furdalásom.

 

Bős város címere a körforgalomban. (Fotó: Körkép.sk)

 

Köszönöm szépen a tartalmas beszélgetést. Sok sikert és kitartást kívánok Önöknek!

 

Én is köszönöm a lehetőséget. Ahogy azt is, hogy a Körképen nagyon sokszor számolnak be rólunk és a rendezvényeinkről.

 

Jó egészséget és Isten áldását kívánom Mindnyájunknak!

 

 

A bősi búcsúban jártunk – Képekkel

Véget ért a mulatozás, eltemették a telet Bősön – Képekkel

 

Motorhangtól dübörgött Csallóköz – Képriport

 

Államalapító Szent István királyunkra emlékeztünk a bősi ünnepségen

 

Bős város a fejlődés útján – beszélgetés Fenes Iván polgármesterrel

 

„A járvány alatt is maradjunk emberek” – Kihívások után, új kihívások előtt. Újévi interjú Fenes Ivánnal, Bős polgármesterével

 

Fenes Iván a csallóközi városban: „Legyünk hát felelős magyarok!”

 

Gyimesi György az elérhető politikus – Ezúttal a Csallóközben

 

Határtalan szórakozás Bősön – Képekkel

Körkép.sk/Laky Erzsébet

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!