Poétika 11 – Január

Most, hogy már három nap óta hó fedi a tájat – legalábbis errefelé Gömörben – előkotortam füzeteim mélyéről két korábbi versikémet, melyek épp e boldog havas-örömöt örökítik meg.

Ime hát mindkettőjük, a Január s a  Hóhulláskor:

Január

   

Hótakaró hullt a tájra

Befedvén a bús mezőt,

S megcsodálom én e gyönyört

Éppen úgy, mint azelőtt,

Mert mindegy, hogy hány évem van

Magam mögött hagyva már,

Csodája a hópihéknek

Mindig bűvkörébe zár.

.

Kitárom hát víg kebelem,

Úgy tekintvén szerteszét,

Csodálván a tájon halkan

Elszunnyadó szép mesét.

S mindazt, ami gyerekség volt,

Magam elé képzelem,

Míg lelkemből szépen lassan

El nem múl a félelem.

..

.

Hóhulláskor

Dalok zengnek füleimben,

Gyermekkori kis dalok,

Mert hiszen ha hull a hó, én

Újra kisgyerek vagyok.

.

Ablakom épp, mint a mágnes

Vonz magához engemet,

Csak hogy lássam, megcsodáljam

A szállongó pelyheket.

.

Furcsa öröm mindez nékem:

Gyermeki szép, mennyei,

És a lelkem – raktározó,

Mindez élményt elnyeli.

.

Bekebelez minden csodát,

Tejfehér-szín pelyheket,

És a látvány ébren tartja

A benn lakozó gyermeket.

..

.

Kerepesi Igor