Költőnk szakítva minden eddigi ideológiájával és stratégiájával, az általa oly hőn szeretett epigramma műfajának kijáró tiszteletért és elismerésért kelve harcba heti szerzeményeként egy viszonylag könnyedén emészthető epigramma-füzért kíván önök elé tárni.

S mi egyébről is szólhatna nagyobb hévvel és meggyőzőbben egy ajak – legyen az ifjú vagy idős – mint az oly sokféle szerelemnek keserédes zamatáról s mágikus varázsáról? A leírtak kiváló példája szerzőnk epigramma költészetének alábbi darabja is, mely nemes egyszerűséggel csak a Nyolcsoros címet viseli:

 

Szabadságom rabláncait

Cipelve én szüntelen,

Itt érezém az illatod

Reszketőn a testemen.

S nem bírom én levetkőzni,

Nincsen reá alkalom,

 Magányosabb vagyok annál,

Mint mi voltam egykoron.

 

A mű nyolc rövidke sorban ismertet bennünket költőnk dilemmájával, szerelmes – elmagányosodott tűnődésével, benne a lassan már védjegyévé váló szófordulatokkal, stíluseszközeivel. Kurta szerzeménye egy a nyilvánosság előtt mindezidáig ismeretlen nagyobb lélegzetvételű műve előfutáraként látott napvilágot. A költői életmű egyik szépecske aprószentje ez…

S mit tartogatnak még poétánk soron következő művei?…Csupa újdonságot s érdekes utazást…

S hogy bebizonyítsam, szerzőnk mást írni is képes, papírra vinni számára más témát is érdemes, nem csupán a nagybetűs szerelmet, egy humoros, csattanóval végződő epigrammáját kívánom felfedni önök előtt, melyben jól tetten érhető a szerző irígy, pozícióját féltő magatartása ifjú szerzőtársával szemben. A szerzemény kicsit ironikus-mód a Költői versengés címet viseli:

 

Őszinte jó barátom,

De akárhogy is szeretem,

Nem vágyom, hogy csorbát ejtsen

Költői hírnevemen.

Irigy vagyok, bavallom én

Mit mondhatnék erre,

Hogyha tollát lerakná, hejh

Be jó kedvem telne.

 

A mű egy kései március esti órán vettetett papírra.Értesüléseim szerint, mint ahogy az költőnknél megszokott, úgy pattant ki e mű hirtelenjében és teljes pompájában fejéből, mint Zeuszéból egykoron  a dicső Pallasz Athéné. Kollégiumi szobatársa irodalmi szárnypróbálgatásaira reagálván írta szerzőnk, ki az igazat megvallván igencsak nehezen viseli kollégái költői sikereit, ennek verseiben olykor hangot is adván. Félti ugyanis diáktársai körében megszerzett népszerűségét –  ha úgy tetszik –  közöttük elfoglalt poétai helyét.

Dicstelen dolgokra képes az irigység. Tény viszont, ha nem volna költőnkben jelen e félelem, fenti művét sem élvezhettük volna soha. Oka, azt hiszem, megvan minden történésnek…

Most azonban, visszatérvén a szerelmes vonulathoz, nézzük amúgy igen lobbanékony poétánk újabb remekbe szabott érzelemfolyamát. Igaz művészhez méltón, felvidéki ismerősünk életpályáját is megannyi lányos ismeretség és hirtelen szerelmes fellobbanás szegélyezi, s teszi ábrándozó lelkéhez méltóvá. Remek példa erre másfél évvel ezelőtti igazán rövid életű fellángolása egyik kollégiumi barátnéja iránt, mely aztán, amily gyorsan jött, oly gyorsan is apadt el. Egykori jelenlétéről azonban 4 hosszabb-rövidebb szerzemény tanúskodik. Ezek közül egy Töredékek címen ismeretes:

 

I.

Magzatpózba kuporodva

Szívom azt az illatot,

Melyet fínom parfümöd kis

Kék párnámon itt hagyott.

 

II.

 

Ahogy a Nap felsütött és

Elűzte a felleget,

Gyere hozzám s űzd el messze

 Bús-borongós kedvemet.

 

III.

 

Ma történt meg először, hogy

Átkaroltál engemet,

Csodálatos boldogságra

 Üditvén a lelkemet.

 

IV.

 

Nem tudom, hogy mit érezek ,

 Nem hinném, hogy szerelem.

Mindegy is az, hogy nevezik,

 Mindenképpen szeretem.

 

A 4 szakaszba tagolt sorok négy egymást követő nap egyre kibontakozó, fejlődő eseményeit ragadják meg, mely események azonban – mint arra már utaltam – nem érettek meg, csak az elmúlásra. Poétánk mindenik darabot ugyanazon ritmikára építvén fogalmazta meg cselekedeteit s vágyait, vágyviharverte ábrándozásait..

S hogy e Kerepesi-féle rövid összeállitás méltó glóriát szerezzen, újabb téma vizeire evezünk…

Epigramma-füzére első epizódjának befejezése gyanánt egy többek számára tán megdöbbentő, ám semmikép sem izléstelen, meglehetősen visszafogott négysorost ismertetnék meg önökkel, mely – költőnk hihetetlen kreativitására emlékeztetvén bennünket – a keresztségben,- ha szabad ily fordulattal élnem – a Pajzán négysoros címet kapta:

Ne hazudd azt énnékem,

Hogy nem pezsdíti véred,

Hogyha álló fütykösöm

A combjaid közt érzed.

 

Vannak dolgok, melyek nem szorulnak magyarázatra. E vers azt hiszem, Önmagáért beszél…

             

Hunfalvyné-Lechner Edit, Budapest

Ha tetszett az írás, csatlakozz a Körkép Facebook-rajongói oldalához!

Ajánlott bejegyzések:

Heti poéta 7 – Meztelenül

Heti poéta 6 – Előre is elnézést…

Heti poéta 5 – Mégegyszer, utólszor…

Heti poéta 4 – Búcsúzó

Heti poéta 3 -Erotika

Heti poéta 2 – Szépség ihlette

Prológus, avagy ARC-poétika

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!