Mottó:

Anyeginnak bús szelleme lengi körbe lelkemet,

Elveszítvén, akár ő a reményt adó szerelmet…

 

I.

Amikor eltűn a csoda

 hirdetes_810x300  

S végképp magányos leszek,

Neveddel és bűntudattal

A szivembe halok meg.

 

Nem is halál lesz majd az, de

Egyébfajta szenvedés,

Mely egy életen át tart és

Mindörökre főmbe vés.

 

Mer majd búsan nézem én ha

Új fiúval andalogsz,

S karjaiddal ölelvén őt

Ajkairól csókot lopsz.

 

S eszembe jut nékem akkor

Csodálatos szép szemed

És a tudat, Én voltam ki

Bántottalak tégedet.

 

És ha nincsen egyéb utam,

Csak mit veled járhatok,

Nem lelém majd nyugodalmam

S céltalan kóborolok.

 

Céltalanul kóborlok majd

Egész életemen át,

Keresve s nem találván a

Boldogságom tűnt havát.

 

És majd búsan nézem én ha

Új fiuval sétálgatsz,

S oly gyönyört mit nekem adtál

Attól fogva neki adsz.

 

II.

 

Amig élek s lélegezem

Nem felejtem nevedet,

Tündéri szép mosolyod és

Hatalmas zöld szemedet.

 

Mert amíg a világ világ

Nem engedlek el soha,

Itt maradsz az emlékimbe,

Mint a legszebbik csoda.

 

És ha órám elütötte

Az utolsó perceket,

Sejtelmes szép álmaimban

Találkozom teveled.

 

S remélem a kis szobának

Melegével alszom el,

Ahol egykor szerelemtől

Lobbant lángra e kebel.

Ha tetszett az írás, csatlakozz a Körkép Facebook-rajongói oldalához!

 hirdetes_810x300  

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!