Valentin-napra virágot? Csokit? Ugyan. Sokkal kreatívabb, ha az ember belépőjegyet ajándékoz. Annál is inkább, mert az ún. early birds jegyekkel jóval olcsóbban meg lehet úszni a fesztiválokat, és attól sem kell tartani, hogy zsákbamacskát veszünk. A legnagyobb környékbeli (magyarországi és szlovákiai ) fesztiválok mostanra már jó pár érdekes névvel rukkoltak elő, lássuk csak őket.

 

Volt fesztivál, 2014. július 2-5., Sopron

 

A hűség városában igazán hűségesek a fesztiválózok a Sziget „kistestvéréhez“, hiszen a jelenlegi adatok szerint a korai, kedvezményes bérletek duplája fogyott el a tavalyi adatokhoz képest.  Eddig összesen 11 nemzetközi sztárt jelentettek be a szervezők, a lista várhatóan február végén tovább bővül. Aki már biztosan ott lesz a Lővér kempingben, az többek közt az amerikai MGMT. Az ameriakai duó 2007-ben megjelent első albumát szinte az összes zenei magazin az egekig magasztalta, az olyan slágerek mint a Time to Pretend vagy a Kids biztosan ismerősen cseng sokaknak.

 

Igazi partihangulat vár az Icona Pop koncertjén is. A svéd csajduó leginkább az I Love It slágerről ismert, melyet nyugadtan titulálhatunk az őrült szombat esték elsőszámú partihimnuszának. A lányok hamarosan új lemezt adnak ki, és a 2014-ben Katy Perry és Miley Cyrus kísérűiként turnéznak (ez utóbbi igaz, nem nagy dicsőség, dehát ilyen ez a popszakma).

 

De ott lesz még a nemrég új, igazán aktuális hangzású albummal sikeresen visszatérő Morcheeba is, valamint a francia grafikus, rendező, és nem mellesleg bitang jó zenész, Woodkid is, valamint: Foals, Steve Aoki, I am Legion, Sunrise Avenue, Volbea,  Bring Me the Horizon és a Noisia.

 

Jegyekárak: bérlet április 14-ig – 25 990 HUF (90 €)

 

Balaton Sound, 2014. július 10-13., Zamárdi

 

David Guetta, Wiz Khalifa és Martin Garrix nevét december óta tudjuk, de aki rajtuk kívül még kihagyhatatlanná teszi az idei Soundot azt január végén súgtak meg a szervezők. A tucatnyi új név között ott találjuk például a brit elektronikus tánczene világába tavaly slágereivel és Settle című bemutatkozó albumával berobbantó Disclosure-t. A brit testvérpár tagjai szemtelenül fiatalok, éppen csak most állnak 20-as éveik elején, s az élő bizonyítékai annak, hogy jó kis elektronikus tánczenét készíteni igazán nem korfüggő. Itt lesz Nagy-Britannia legaktuálisabb drum’n’bass kollektívája, a műfaj jövőjét meghatározó alakulatok közül eddig elért sikerei alapján magasan kiemelkedő, négytagú londoni formáció, a Rudimental.

 

A hip-hop szerelmesei biztosan örülnek Azealia Banks énekesnő, rapper, divatdiktátor, provokátor fellépésnek a Balaton Soundon. Egy vagány, eredeti csaj Harlemből, akinek minden tehetsége adott ahhoz, hogy hamarosan generációs ikon váljon belőle.

 

Továbbá: Sven Väth, Alesso, Ricardo Villalobos, Baauer, Dillon Francis, Camo & Krooked present Zeitgeist,  Krewella, Pretty Lights,Maya Jane Cole és az orosz Artyom Stolyarov.

 

Jegyárak: az első 15 ezer bérlet  – 37 990 HUF

 

Balaton Sound és Volt kombinált early bird bérlet – 56 ezer HUF

 

Sziget, 2014. augusztus 11-18., Hajógyári Sziget, Budapest

 

Ha már lúd legyen kövér, mondhatták a szigetesek, és olyan neveket dobtak be az éterbe rögtön elsőre, mint a Queens Of  the Stone Age, az új lemezzel visszatérő Placebo, és a nemzetközi  szakma  által  a European Festival Awards gálán az  Év  Befutójának választott Imagine Dragons.

 

A tavalyi mintára, idén sem maradhat el a fény és tűzijáték által látványos End Show, melynek sztárfellépője Calvin Harris lesz. Harris az MTV Video Music Awards elismerésen, a Grammy-díjon, az NME Awards kitüntetésen és megszámlálhatatlan más zenei díjra való jelölésen kívül még Guiness-rekorder is, ugyanis harmadik nagylemezéről, az 18 Months‐ról kilenc száma vezette a brit slágerlistát, ezzel ő az az előadó, aki kizárólag egy lemez anyagával ilyen teljesítményre volt képes.

 

Stromae egy ruandai felmenőkkel rendelkező belga énekes és dalszerző, aki az elektronika, a hip-hop, a eurodance és a hagyományos afrikai zenék sokszínű egyvelegéből keveri ki slágereit. Munkái elsősorban a frankofón világban rendkívül népszerűek, a mi rádióinkba az Alors on danse számmal tört be.

 

Lesz még: Klaxons, Bastille,  Starlight  Girls és Laidback  Luke.

 

Jegyárak: ottalvós bérlet április 30-ig – 62 000 HUF (209 €)

 

Pohoda, 2014 július 10-12., Trencsén

 

A Pohoda sajátossága, hogy a törzsközönség már annyira bízik a főszervező Michal Kaščák ízlésében, hogy már azelőtt szétkapkodják a jegyeket, hogy akárcsak egyetlen névről is tudnának. December elejére például már elfogyott 8 ezer a 30 ezer jegyből, pedig akkor még csak egyetlen nevet, Azealia Banks-ét dobták be a kalapba. Azóta elég jelentősre bővült a lista, az élen az elektroniku zene „nagypapáival“, a Kraftwerkkel, akik már 1970 óta „nyomják az ipart“. A német együttes nagyszabású 3D látványshow-val érkezik Trencsénbe.

 

A brit Suede zenekar volt az első, akinek a neve kapcsán felmerült a „britpop“ mint stílusmegnevezés. Az együttes 1993-ban adta ki az első albumát, majd igyekeztek gyorsan elfelejteni a gyökereket és a britpoptól mindinkább eltávodni – alternatív, kísérletezőbb zenélésbe kezdtek, amit a rajongók és a kritikusok is díjaztak.  Tíz év után aztán úgy gondolták, feloszlanak, de ők sem bírták ki: 2010-ben visszatértek a koncertezéshez, sőt, albumot is kiadtak.

 

Adrian Nicholas Matthews Thaws, vagyis Tricky a filmrajongóknak Luc Besson Ötödik eleméből lehet ismerős, a zenerajongók pedig tudják, hogy a Massive Attack születésénél bábáskodott. Majd szólókarrierbe kezdett, kísérletezett, a hip-hopot soullal, dub-bal, rockkal és elektronikus zenével vegyítette, rengeteg mindenkivel dolgozott együtt, csak azért, hogy a legújabb albumán visszatérjen a kezdetekhez. A False Idols korongot természetesen a Pohodán is bemutatja.

 

Továbbá: Mogwai, Disclosure, Azealia Banks, Jana Kirschner, Fatoumata Diawara és Roberto Fonseca, A Tribe Called Red, Oratnitza, LolaMarsh, Bemet és Helfer, Jambinai … és még sokan mások

 

Jegyárak: bérlet elővételben – 89 €

 

Grape festival, 2014. augusztus 15-16., Pőstény

 

Az idei Grape-n elsősorban a hazai és cseh előadók fognak dominálni, kb. 3:1 arányban a külföldiek hátrányára. Ettől nem kell megijedni, mert aki hallgatja a Rádio FM műsorát tudja, hogy ezért ebben a kis országban is akadnak érdekes formációk. A Grape-re a részvételüket már meg is erősítette a  Le Payaco, a Korben Dallas, vagy cseh a Fiordmoss, The Prostitutes és szintén északkeleti szomszédunk, az alternatívot és indie-t játszó Tichonov.

 

A külföldi felhozatalt erősíti a Klaxons, akik ugyan már jártak Szlovákiában, de fellépésünk biztos nem lesz unalmas: hiszen tavasszal új albumot adnak ki, s ezzel járják körbe Európát.

 

További izgalmas név a listán a brit DJ és dubstep producer Joshua Kierkegaard G. Steele, vagyis inkább ismertebb nevén Flux Pavillion, aki 2008-ban a Bass Cannon című számával vált ismertté.

 

Továbbá: The Feud, Rangleklods, Malalata, Vec&Valihora+ Šupo, Skyline

 

Jegyárak: kétnapos belépő március 31-ig – 35 €

 

Lengyel Diana

 

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket FacebookonTwitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunk!

Nyitókép: Rudo Sikora, a Havel-csillagkép. A műalkotás a Pohoda fesztivál számára készült 2012-ben, Václav Havel emlékére, és azóta a fesztivál nagyszínpadának oldalát dísziti.

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!