Magamban csak téblábolok,
Fülem süket, szemem vak,
És csak játszom, és csak vágyom
És túlélek minden nap,
S néha Siker, Önbizalom,
Kemény munka biztat még,
Akkor újra érzem, megint
Milyen boldog lehetnék
.
Ám ha a Nap lemenőben,
És ha éppen nem hajt cél,
És ha testem túl fáradt már,
És a lelkem nem remél,
Akkor mégis elgondolom,
Mi volt másképp azelőtt,
Hogy e tenger – gondolat mind
Teherként fejemre nőtt.
.
Mert mikor még zsengébb voltam,
Dús kincstár volt a lelkem,
S én is naiv, örömtelibb
Voltam, mint mi mára lettem,
Akkor édes meleg lengett
Szívem alatt mindennap,
Most meg már csak Rettegés, és
Magány, Emlék, Hűs huzat.
.
S elmúlt élettel törődni
Tudom én, hogy hasztalan,
És én ekképp cselekedtem
Éveken át, untalan,
Mert ott veszett el, múlt időben
Az a Kincs, mi éltetett,
Ott veszett el, mi éltemnek
Legfőbb fénye lehetett.
.
S eltörölni nem tudom már
Tűnt éveim bűneit,
S kívánnám bár bepótolni
Elpocsékolt perceit
Múlt időnek, melyek miatt
Olyan borús, bús vagyok,
A múlt idő már nem enyhűl,
A múlt idő rég halott.
..
.
Kerepesi Igor
Megosztás:
Címkék: Felvidék Főoldal hangulatok igee Igee Kerepesi Kerepesi Igor Komárom pozsony téblábolok vers
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
