Lelkem mint egy üres tér, mit
Egykedvű, hűs eső mos,
És mint elhagyott romos ház,
Szeles egy hely, alattomos.
S Testem, miképp száraz fatörzs,
Fél-eleven, súly az csak,
És a Szívem, és a Testem
Mindennél magányosabb.
S ez a Folyton-Magány emészt,
Elburjánzik lelkemen,
Mint a Méreg, gyötör lassan,
S minden cseppjét elnyelem.
Napról-napra öregebben,
Semmi újat nem élve,
Várok csak, és hiszem: Jobb lesz,
Várok s nem tudom, mire.
Várom: jön majd, aki megment,
(magamat ha nem tudom),
Várom: jön, ki megmondja majd,
Merre menjek utamon,
Várom: jön, ki elfogad majd,
(s közben ezért nem teszek),
Várom: jöjjön, (és magamhoz senkit
Mégsem engedek).
Kerepesi Igor
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!
