A sorozatzáró…
Mikor hittem: megtartható
Még az álmunk s persze Ő
Akkor Ő már más Álommal
Kokettálva jött elő,
Szemeiben lassan húnyni
Látszott már a régi láng,
S nem értettem, mi voltunk mi.
Nem sejthettem, mi vár ránk.
Nem hittem még akkor ott, hogy
Véget ért egy Kis Élet,
S attól fogva nem marad csak
Nosztalgia, mi éltet.
Késő volt már belátnom, hogy:
Én hibáztam, (s oly nagyot!),
Elfeledni azóta sem
Tudva azt az Alakot!
Mert az a lány azóta is
Minden léptem kíséri:
Mikor kávét szürcsölök és
Mikor elmém köd lepi,
Mikor csendes takaróként
Hull fejemre az álom,
Mikor Átok s Áldás buggyan
Elő magányos számon,
Mikor kinn a várost járom,
Mikor társaság ölel,
Mikor egyedül vagyok, és
Csupáncsak a csend fülel,
Mikor versem írom-érzem,
Mikor vallomást teszek,
Mindig ott van és én mindig
Áldó koldusa leszek.
Kerepesi Igor
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
