Nyitókép: A losonci katolikus templom betleheme, melyet az Asbóth család ajándékozott az egyháznak.

 

Százharminc év telt ez azóta, hogy a Losoncz és Vidéke munkatársa 1890. december 21-én közzétette ünnepi sorait. Olvasva ezeket nem először volt az érzésem, hogy a gondolatok nem ismerik a naptárt. Túlélik az éveket, az évtizedeket, s az évszázadot is. Teszi ezt a ünnepelni való ünnep, melynek üzenete évről évre ugyanaz marad. Szól a fényről, a gyermeki példaadó naivitásról. A két nagy elvről a szellemi világosságról, az emberszeretetről!

 

 

A vezércikként közölt íráshoz, a Tárcza rovatban egy ünnepi verset is olvashatunk, melyet a lap állandó szerzője Újfalussy Sándor írt.

 

 hirdetes_810x300  

Fogadják szeretettel!

 

 

Karácsonykor kicsit megáll az idő, időt ad és hagy az embernek arra, hogy újragondolja miért lett és miért van.

 

A varázslatosan szép képeslapok szerzője Josef Lada (1887-1957), festőművész aki egy Prágához közeli kis faluban Hrusice-ben született.  Az egyik legjobb barátja volt Jaroslav Hašek írónak, aki őt kérte meg arra, hogy illusztrálja művét. Élete során mintegy 15 ezer rajzot, illusztrációt készített. Az egyszerű, karácsonyt idéző lapjai mindig megragadnak. Hangulatosak. A szülőfalujában járva értettem meg igazán, honnan is vette azok ihletét és szépségét.

 

Karácsonyra.

 

Alig pár szempillantás az idők végtelenségé­ben azon idő, melynek elmultával azon napra virradunk, melyen a szellemi világosság, az ér­zelem béli melegség, s az egyetemes szeretet nagy ünnepét üljük. Ha a természet e napon szüli újra önmagában a világosság és melegség kettős ere­jét, akkor a lélek méltán ünnepli e napot, ame­lyen megszületett az ő számára is a szellemi vilá­gosság és az emberszeretet nagy hatású, s világot átalakító elve!

 

A természeti és szellemi világ íme együtt ünnepel!

 

 

Világosság és emberszeretet! E két nagy elv isteni képviselője született e napon, hogy a világossággal eloszlassa a szellemi sötétségét, mely az emberiségre nehezedett, s az emberszeretet nagy elvével testvérré tegyen minden embert.

 

 

Majdnem két ezredéve már, mióta az emberiséget átalakító eme nagy elvek diadallal szállanak nemzedékről nemzedékre, de éppen nem oly hatással, mint a hógörgeteg, mely lépésről lépésre nagyobbá nőve kelti föl a bámulatot, ha­nem, fájdalom, akként, mint a hang, mely minél távolabbra hat, annál gyöngébb és gyöngébb lesz.

 

 

A világosság ugyan még folyton hódít, s minél jobban fölemeli a gyönge embert, annál inkább kihívja neje ellen a sötétség terjesztőit, kiknek önérdekük dajkálgatása tiltja a fölvilágosodás terjesztését, kik hatalmi érdekeik gúnyaiba burkolózva igyekeznek útját állani a haladásnak. Nagy és erős a küzdelme a világosságnak és sö­tétségnek. Hogy melyik győz, mindenki tudja: az, amelyik isteni eredetű. A karácsonyi eszme pedig nem a sötétség!

 

 

A karácsonyi második eszme az emberszeretet nagy elve! Mely magába foglalja a türelmet, elnézést, szánakozást, testvériességet, átalában mind­azon eszméket, melyek legromlatlanabb, legeredetibb állapotban a mindennapi élet szennyétől nem érintett gyermekkedélyben vannak meg. Ezért e nap a gyermekvilág ünnepe.

 

 

Óh, ha e tekintetben igazán lélekben ünne­pelhetné e napot az emberiség, bizonyára ez volna a boldogság ünnepe.

 

 

Hiszen akkor nem látnánk lépten-nyomon a kizárólagosság nvilvánulásait, mely saját féktelen önzésével megrontja az egyetemes emberszeretet krisztusi elvét, mely utóbbi pedig a milyen tiszta czéljaiban, oly szent eredetében, melyre az emberiségnek mindig szüksége volt és szüksége is lesz; reá addig amíg ember él e földön, hiszen ez azon jegy, melyről az igazi ember megismerhető. Akin ez a jegy nem az egyetemességet mutatja, az nem egész ember. Ne higyje senki, se nagy, se kicsiny,   hogy   környezetét   egyedül érette teremtette az isten: ne higyjék azt se családok, se népek,  se vallásfelekezetek, hogy kizárólagosan az ő számukra, az ő érde­keik előmozdítására, az ő hatalmuk emelésére, az ő elveik szolgálatára teremtette az isten mindazt, ami rajtuk kívül áll: az egyetemes szeretet elve alapján egyenlő jogalapon áll mindenki.

 

 

Óh, ha az egyetemes  emberszeretet elve átalánosan uralkodnék, nem tapasztalnánk annyi visszásságot az életben. Nem keletkezhetnének kérdések, hogy vajjon nemcsak külsőség-e rajtunk az ünnepiesség: nemcsak az arcz ölt-e nyájasabb alakot: nemcsak a száj hazud-é szeretetet; nemcsak a szellemi hanyatlásnak következméne-é az elnézés; nemcsak a komoly mezbe öltözött hiú bőkezűség affektálja-e a valódi szánakozást, könyüreletességet; nem hazug fény-e rajtunk mindaz, ami az emberszeretet jelenségeiben rí le rólunk.

 

 

Tanulnunk kell a szeretet  ünnepének  isteni szülöttjétől, ki   maga   volt a megtestesült   ideál; tanulnunk kell az őszintén naiv gyermektől; kinek egész valóját  áthatja a szeretet ünnepe, ki naiv, őszinte szeretetében bizalommal fordul mindenkihez, kinek bizalmát nem meri megcsalni a gonosz sem, mert az őszinte szeretetnyilvánítás körében az is megjavul; tanuljunk a gyermektől, ki nem tudja, mi a hiba, mi a vétek,  mert mindent önérdek nélkül tesz; ki előtt rossz nem létezik; ki sírva fakad  a   nyomor láttára, s természeti ösztönéből folyólag ébred föl lelkében a könyörül érzete, ki ebből folyólag az emberiség őskori érzelmével gyakorolja a szeretete cselekvéseit.

 

 

Rázzuk le magunkról a múltak hibáit; ma­radjon a múlt múltnak, de ne legyen forrása a jövő­nek, hogy így a szeretet örömnapja áldást hozzon számunkra, s így őszinte érzelemmel kívánhassunk egymásnak boldog karácsonyt!

 

 

Karácsonykor.

Itt vagy karácsony! Ott kivül

A tájra néma bánat ül,

Csak szél sivít s a merre járt

Ott hagyta borzasztó nyomát

Az erdő és mező kihalt,

Temeti a hó az avart,

A fa virággal van   tele,

— Kínozza gúnyoló tele —

Erőtől duzzadt a patak

S szemét most zárja le a fagy;

Hol bőség, hol vigalom élt:

Inség, bánat most szerteszét.

 

Itt vagy karácsony! Itt belül

A lobogó tűzhely körül

Anyja ölében a gyerek

Játszik, dalol, beszél, nevet,

És hű kedvese oldalán

Édes ábrándot sző a lány.

Egymásnak kebelén pedig

Férj s nő a jelent élvezik.

A szívnek édes lángja gyul,

Ha így egymásra rászorul,

S kis hajlékban így született

Az örök, áldott szeretet.

 

A természet kinn öl. fagyaszt.

Benn elhozza a szép tavaszt

S mikor olt a legmostohább,

Itt mindakét kezével áld …

 

Ujfalussy Sándor

 

 

A Losoncz és Vidékéből lejegyezte:  Puntigán József

 hirdetes_810x300  

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 4 olvasónak tetszik ez a cikk.