Míg a magyar bíróság a Magyar Gárdát jogerősen feloszlatta, addig a szlovák bíróság a Szlovák Testvériség feloszlatását hatályon kívül helyezte.

Két ország,  két szervezet, két különböző bírósági ítélet. Az egyik a Duna jobb partján, a másik a bal oldalon született. Az egyik a Magyar Gárda feloszlatásáról szól, a másik épp ellenkezőleg,  a Szlovák Testvériség megszüntetését helyezte hatályon kívül. Jobb időzítés  nem is lehetett volna. A sors fintora úgy hozta, hogy két független ország, két függetlennek mondott bírósága hozott két napon belül két egymásnak szögesen ellentmondó ítéletet. A magyar bohócról így lekerült a krumpliorr, melyet a szlovák bohóc most örömmel felölthet.

A budapesti Fővárosi Bíróság csütörtökön feloszlatta a Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesületet. A ma jogerőre emelkedett elsőfokú ítélet szerint az egyesületet a gárdához mint félkatonai szervezethez köthető tevékenységek miatt oszlatta fel. A Magyar Gárda közleménye szerint a döntés politikai nyomásra született.

Tegnap a szlovák Legfelsőbb Bíróság is ítéletet hozott, mely szerint a belügyminisztérium tavaly novemberben törvényellenesen oszlatta fel a polgári társulásként jegyzett Szlovák Testvériség (Slovenská pospolitosť) nevű szervezetet. Ennek értelmében a nemzetgyűlölettel gyakorta vádolt, szintén félkatonai szervezethez köthető tevékenységet folytató, és olykor dél-szlovákiában is masírozó csoportosulás zavartalanul folytathatja tevékenységét. Közleményükben ki is fejtik, hogy „ismét bebizonyosodott, hogy nem a Szlovák Testvériség, hanem a kormány és annak hatalmi szervei sértik meg a törvényeket”.

Míg  a Jobbik elnöke Vona Gábor búsulhat, Marián Kotleba és csapata tovább virul.

Tavaly november 15-én Komáromban szlovák – magyar miniszterelnöki találkozót tartottak. Robert Fico és Gyurcsány Ferenc akkor egy négy pontból álló közös nyilatkozatot is elfogadott. Ebben „kifejezik, hogy határozottan és egyértelműen elleneznek minden radikális ideológiát, a sovinizmus, a nacionalizmus mindenféle formáját, az erőszak minden megnyilvánulását.” E jelenségeket ugyanakkor nemcsak  elítélik, hanem minden szükséges politikai és jogi eszközt felhasználva lépéseket is tesznek ellenük!!

 hirdetes_810x300  

Ismerve a körülményeket mi már akkor, a komáromi találkozót követően a szlovák fél megalázó győzelméről beszéltünk. Az elmúlt napok bírósági ítéletei után pedig elmondhatjuk, hogy nem is tévedtünk.

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!