A csütörtökön kezdődő EU-csúcson választani kell az uniós-török akcióterv és Görögország északi határának lezárása között – mondta Angela Merkel német kancellár kedden Berlinben. Hangsúlyozta, hogy teljes erővel az akcióterv folytatásáért harcol majd a brüsszeli tanácskozáson.

 

Angela Merkel a német-izraeli kormánykonzultáció után Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel tartott sajtótájékoztatón újságírói kérdésre válaszolva elmondta: az uniós csúcson meg kell vizsgálni, hogy érdemes-e tovább haladni az Európai Unió és Törökország által kijelölt úton a migráció kezelése és a menekülthullám visszaszorítása felé, vagy „máris fel kell adni” ezeket a törekvéseket, és le kell zárni a görög-macedón, illetve a görög-bolgár határt, vállalva a Görögországot és az EU egészét, így a schengeni övezetet is terhelő következményeket.

 

Forrás: timesofisrael.com
Angela Merkel a német-izraeli kormánykonzultáció után Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel, Forrás: timesofisrael.com 

 

Megjegyezte: „nevetséges” lenne, ha az értekezleten arról tárgyalnának, hogy legális menekültkontingenseket vegyenek át Törökországtól, hiszen a már az EU területén tartózkodó menekültek ügyében tavaly hozott uniós döntés értelmében a tagállamok között elosztandó 160 ezer ember közül még ezret sem sikerült elhelyezni. Kiemelte, hogy menekültkontingensekről csak akkor lehet szó, ha „messzemenően csökken” az illegális migráció.

 hirdetes_810x300  

 

Görögország északi határának lezárása nem lenne európai magatartás

 

A kancellár egy keddi lapinterjúban részletesebben is ismertette álláspontját. A Stuttgarter Zeitung című lapban közölt interjúban elutasította a Görögország északi határának lezárásáról szóló elképzeléseket, hangsúlyozva, hogy azok megvalósítása szerinte nem lenne „európai magatartás”, és „nem is oldaná meg a problémáinkat”.

 

Alekszisz Ciprasz és Angela Merkel, forrás: atv.hu
Alekszisz Ciprasz és Angela Merkel, forrás: atv.hu

 

 

Angela Merkel kiemelte, hogy nem borúlátó, de tudja, hogy az ügyeket csak nyomásgyakorlással lehet előmozdítani. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a balkáni útvonal csak tavaly nyáron vált az első számú migrációs útvonallá, és „egyértelmű nem” a válasz arra a kérdésre, érdemes-e alig néhány hónap után feladni a küzdelmet az „európai megoldásért”, amely az EU és Törökország együttműködésén, az uniós külső határ védelmén és a válságot kiváltó okok kezelésén alapul – mondta a német kancellár.

 

 

Külön megbeszélés a „hajlandókkal”

 

 

Elmondta, megérti azokat a török politikusokat, akik kifogásolják, hogy az európaiak elzárkóznak menekültek befogadásától, de  megkövetelik Törökországtól, hogy tartsa nyitva határait a szír menekültek előtt. Ilyen alapra nem lehet felépíteni az együttműködést Törökországgal, ezért „lépésről lépésre” meg kell változtatni ezt a hozzáállást – mondta Angela Merkel.

 

 

 

A kancellárasszony még a csütörtökön kezdődő EU-csúcs előtt találkozik azoknak az országoknak a képviselőivel, akik hajlandóak önszántukból részt vállalni a menekültek Törökországból történő befogadásában. A találkozóra a következő országok kaptak meghívást: Belgium, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Luxemburg, Németország, Portugália, Szlovénia és Svédország. Ezenkívül a megbeszélésen a vendéglátó osztrákok mellett részt vesz Ahmet Davutoglu török kormányfő, Jean-Claude Juncker és Martin Schulz is.

 

 

 

MTI, HNonline

Nyitókép: minap.hu

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!