A kormány nemzetközi szervezetekhez fordul, mert elfogadhatatlannak és tűrhetetlennek tartja, hogy az Európai Parlament (EP) Magyarországot támadó határozatában egy terrorizmus miatt elítélt embert menteget – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

 

A külügyminiszter azt mondta: a magyar-szerb zöldhatár lezárása után illegális bevándorlók Ahmed H. vezetésével Röszkénél támadást indítottak a magyar rendőrökkel szemben, akiket órákon át kövekkel, betondarabokkal és üvegekkel dobáltak.

 

Hozzátette: az EP Magyarországot támadó május 17-i határozatában ezt a férfit mentegette, vagyis egy terrorista mellé állt a megtámadott magyar rendőrökkel és Magyarországgal szemben, egy olyan időszakban, amikor Európának minden korábbinál súlyosabb terrorfenyegetettséggel kell szembenéznie.

 

 hirdetes_810x300  

Négy nemzetközi fórumhoz fordulnak

 

Szijjártó Péter közlése szerint az EP határozata miatt négy nemzetközi fórumhoz fordul a magyar kormány: az ENSZ terrorizmusellenes intézkedések végrehajtásáért felelős munkacsoportjától, az Európa Tanács terrorizmusellenes tevékenységért felelős bizottságától, az EBESZ terrorizmusellenes egységétől, valamint a NATO terrorizmusellenes szekciójától és új típusú biztonsági kihívásokkal foglalkozó divíziójától kérik az EP-határozat vizsgálatát, hogy az mennyire növeli a terrorveszélyt és mennyiben bátorítja az Európában terrorcselekményeket elkövetni szándékozókat.

 

A miniszter hangsúlyozta: az EP akkor mentegeti ezt a terroristát, amikor minden európai politikának az emberek biztonságának helyreállítására kellene irányulnia, amikor a NATO-ban is terrorizmus elleni harc a legfontosabb célkitűzés, és azok után teszi ezt, hogy az elmúlt években Párizsban, Brüsszelben, Nizzában és Londonban és Manchesterben is terrortámadásokat kellett elszenvedni. Megjegyezte: az EP határozata azt állítja, hogy a férfi nyugtatni akarta a kedélyeket, és „rendkívül szofisztikátlan” tárgyaknak nevezi azokat a köveket, amelyeket Ahmed H. a rendőrökre dobált.

 

Európának saját kezébe kell vennie a sorsát

 

Angela Merkel német kancellár hétvégi beszédére vonatkozó kérdésre válaszolva Szijjártó Péter azt mondta: az Egyesült Államokban bekövetkezett politikai változások szükségszerűen hatással vannak a világ más nagy szereplőinek politikai álláspontjára is.

 

Egyetértett azzal a megállapítással, hogy Európának saját kezébe kell vennie a sorsát, mert szerinte az EU-nak a biztonság szempontjából meg kell erősítenie a transzatlanti közösség európai lábát, gazdasági szempontból pedig meg kell kötnie azokat szabadkereskedelmi megállapodásokat, amelyek gazdasági versenyképesség terén elszenvedett veszteségeket akár Kínával akár az USÁ-val szemben egalizálják.

 

Szijjártó Péter úgy vélte: ha a német kancellár gondolatait úgy kell érteni, hogy biztonságpolitikai és gazdaságpolitikai tekintetben határozottabb Európa-politikára kell számítani, akkor ezt üdvözlik, ugyanakkor azt gondolják, hogy Egyesült Államokkal való szoros együttműködés a jövőben elengedhetetlen lesz, ahogyan eddig is az volt, akár a terrorizmus elleni küzdelem, akár a gazdaság vonatkozásában.

 

MTI
kép: Hirado.hu/MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!