Nyitókép: TASR/AP

 

Az Európai Unió bekérette Fehéroroszország nagykövetét, akit arról tájékoztattak, hogy az EU intézményei és tagállamai határozottan elítélik a Ryanair járatának hétvégi minszki földre kényszerítését és a gépen utazó, őrizetbe vett újságíró szabadon bocsátására szólítottak fel – közölte az Európai Unió külügyi szolgálata (EEAS) hétfőn.

 

Josep Borrell kül- és biztonságpolitikai főképviselő kérésére Stefano Sannino, az EEAS főtitkára azt közölte Aljakszandr Miknevics fehérorosz nagykövettel, hogy az EU megengedhetetlennek tartja egy polgári repülőgép leszállásra kényszerítését,ami veszélyeztette az utasok és a személyzet biztonságát, illetve elítéli az egyik utas, Raman Prataszevics letartóztatását.

 

 hirdetes_810x300  

Ryanair-incidens: példátlan állami terrorizmus

 

Kijelentette: az EU álláspontja szerint a „felháborító intézkedés” a fehérorosz hatóságok egy újabb kirívó kísérlete arra, hogy minden ellenzéki hangot elhallgattassanak. Az Európai Unió Prataszevics azonnali szabadon bocsátására szólít fel – hangoztatta.

 

Közölte azt is, hogy az „elfogadhatatlan fellépés” ügye az Európai Tanács hétfőn kezdődő csúcstalálkozójának napirendjére kerül. Az Európai Unió mérlegelni fogja az incidens következményeit, beleértve intézkedések meghozatalát a felelősökkel szemben – tette hozzá a főtitkár.

 

Légikalózkodásról beszélnek Fehérorszország lépése kapcsán. Az EU-csúcs is tárgyalja az ügyet

 

A Ryanair ír légitársaság repülőgépe vasárnap előre nem tervezett leszállást hajtott végre Minszkben, ahol őrizetbe vették a járaton utazó Raman Prataszevicset, a Fehéroroszországban szélsőségesnek nyilvánított NEXTA nevű Telegram-csatorna volt főszerkesztőjét.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.