Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Andriy Andriyenko

 

Nyugati lapértesülések szerint az Egyesült Államok korlátozott ideig Brüsszelen keresztül próbál nyitva hagyni egy lehetőséget Oroszország előtt a béketárgyalásokra. A feltétel azonban súlyos: fel kell adnia Herszon városát.

 

Erről hétfőn az olasz La Repubblica írt. Az előzményekhez érdemes kiemelni, hogy nemrég a Washington Post arról írt, hogy Washington nyitottságra intette Kijevet az oroszokkal szembeni tárgyalásokra.

 

Herszon feladása azonban súlyos ár lehet Moszkva számára. Az ugyanis stratégiai jelentőségű a Dnyeper folyó torkolatvidékének ellenőrzése (és gazdasági kihasználása), valamint a Krím-félsziget ivóvézkészletének biztosítása szempontjából.

 

A La Repubblica szerint a NATO-szövetségesek és az EU-partnerek közt folyó egyeztetések abból indulnak ki, hogy az orosz haderő most elég nagy nyomás alatt van ahhoz, hogy kedvező alkupozícióból tárgyaljanak vele szemben.

 hirdetes_810x300  

 

A lap azt írta, hogy az USA Brüsszelen keresztül jelezte: ha Herszon visszakerül Ukrajnához, elkezdődhetnek a tárgyalások. Ukrán szempontból erős pozícióból, nem gyengéből.

 

A dolog azért jelentős, mert ez az első eset, hogy a Fehér Ház ilyen konkrét, tárgyalások felé mutató forgatókönyvet vetett fel.

 

Igaz, hogy Herszon ukrán kézre kerülése ultimátumszerű követelésként jelenik meg. A nyugati értelmezés szerint azért, mert ha Herszon nélkül ülnének le, akkor az oroszok a tárgyalásokat arra használnák fel, hogy időt nyerjenek, rendezzék soraikat. Vagyis a Nyugat előbb „stratégiai mérföldköveket” akar meghatározni (értsd: meg akarja húzni azt a legkedvezőbb frontvonalat, ahonnan elkezdődhetnek a tárgyalások).

 

A lap azt is közölte, hogy az USA és a NATO az atomfegyverek bevetésének veszélyét is figyelembe veszi. Még ha a taktikai atomfegyverek hatása erősen korlátozott is, egy ilyen orosz lépés nem csak kemény, hagyományos fegyverekkel való beavatkozást követelne meg, de jogos és nagymértékű félelmeket váltana ki például Lengyelországból is, amely „katonaialag az USA legközelebbi szövetségese Európában”. Ezért az ilyen eshetőséget el kell kerülni.

 

Érdekes következtetést von le a lap Kína kapcsán. Azt írja, hogy Herszon elvesztése nyilvánvalóvá tenné az egykori Vörös Hadsereg beső válságát. Viszont, az Egyesült Államok számára Putyin totális bukása rosszabb alternatíva, mert Oroszország fellett Kína vehetné át az irányítást, vagyis csöbörből vödörbe kerülne az USA. Ezért Washington előnyösebben tart egy gyengeségekkel küzdő ellenséges vezetőt, amely viszont független Pekingtől.

 

Körkép.sk, Ukrajinszka Pravda

 hirdetes_810x300  

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.