Nyitókép forrása: SITA/Sebastian Apel/U.S. Department of Defense, via AP,

 

Az amerikai Patriot-rendszer esetleges átadása Ukrajnának csökkentené annak esélyét, hogy Moszkva a kritikus infrastruktúra bombázásával tárgyalóasztalhoz ültesse Ukrajnát orosz feltételek mellett – derül ki az Stratfor amerikai agytröszt nemrég megjelent elemzéséből, amely egyúttal arra is rávilágított, hogy a Patriot-rendszer némi segítséget ugyan jelent az ukrán haderőnek, de győzelmet közelebb hozó fordulatot nem.

 

December 13-án közölte az amerikai sajtó, hogy Patriot légvédelmi rendszer átadását fontolgatja a Pentagon, és a dolog már el is dőlt, csak még nem nyilvános, és heteken belül meg is érkeznek a rendszerek Ukrajna területére.

 

A Patriot különböző típusokkal rendelkezik, különböző rakétákkal szerelhető fel, ennek függvényében akár 160 kilométeres távolságból is leszedi a célt. Adott körülmények között elvileg fennáll a lehetősége, hogy még orosz területen lőjenek ki ellenséges gépeket az ukránok.

 

Az oroszok azzal fenyegetőztek, hogy egy ilyen lépéssel megnőne az USA bevonódásának kockázata. Az érem másik oldala, hogy a Pentagon azután kezdte el mérlegelni a Patriotok átadását, hogy Oroszország és Irán megállapodást kötött ballisztikus rakéták vásárlásáról. Ez utóbbi azt jelentené, hogy az ukrajnai háború orosz fegyverkészletekre gyakorolt nyomása csökken, és az oroszok utánpótlásra tesznek szert.

 

Az orosz fenyegetésekből érdekes gyököt vonni, de ettől még a kockázat tényleg nő.

 

Főleg, mert az oroszok már bő egy évtizede hangoztatják aggodalmaikat a Patriot-rendszerek kelet-európai telepítése miatt. A probléma a kölcsönös elrettentés elvének sérülése. Ha a NATO képes leszedni az orosz nukleáris rakétákat még Európa felett a Patriotokkal, akkor nincs kölcsönösség, ami visszatartaná a feleket.

 

A másik probléma, hogy az európai mainstream narratívával ellentében, az ukrán kritikus infrastruktúra nem csak a civilek szenvedését szolgálja. Az ukránok ma még kénytelenek S-300-as és Buk-M1-es rendszereiket a hátországban tartani, hogy legalább viszonylagos védelmet biztosítsanak a legfontosabb infrastruktúráiknak. Abban a pillanatban, hogy ezeknek a haditechnikáknak a helyét átveszik a Patriotok, az S-300-asok és a Buk.M1-esek is mehetnek a fronthoz közelebb, hogy támogassák a kelet-ukrajnai csapatok hadműveleteit.

 

És végül: ha az ukránok arra használnák a Patriot-rendszereket, hogy még orosz terület felett megsemmisítsék az ellenségesek gépeket, arra Oroszország tényleg a háború kiszélesedését jelentő vörös vonal átlépéseként tekinthetne.

 

Az biztos, hogy csökkenne a nyomás az ukránokon, hogy orosz feltételek dominanciája mellett üljenek tárgyalóasztalhoz. De a Patriotok önmagukban nem biztosítanának olyan előnyt, amivel maguk javára fordíthatnák a háború menetét. Főleg, hogy Oroszország jövőre még nagyobb szárazföldi offenzívára készülhet fel. Kijev területvisszafoglalási képessége erősen korlátozott.

 

Ha igazak a sajtóban megjelent információk, a Patriot alkalmazása anyagilag is kész katasztrófa. Az iráni drónok ugyanis 50 ezer dollárba kerülnek darabonként, míg egy Patriot-rakéta 4 millió dollárba kerül. A különbség összehasonlíthatatlan. Az már egy másik kérdés, hogy az orosz-ukrán háború bizonyos tekintetben a meglévő haditechnikák kísérleti terepévé vált. Más dilemmák is felmerültek: amerikai „önkénteseket” kellene odaküldeni a rendszer elemeinek felállításához és üzemeltetéséhez, akik életüket kockáztatnák.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!