Nyitókép forrása: SITA/Henrik Montgomery/TT News Agency via AP

 

Törökország, amely hónapok óta blokkolja Finnország és Svédország NATO-csatlakozását (még mindig nem ratifikálta a határozatot) olyan feltételeket támasztott, amelyekkel Stockholm nem tud egyetérteni – jelentette ki vasárnap Ulf Kristersson svéd miniszterelnök.

 

„Törökország megerősítette, hogy teljesítettük, amit ígértünk. Ennek ellenére azt mondja, más feltételei is vannak, amelyeket viszont mi nem tudunk teljesíteni”

 

mondta Kristersson azon a biztonsági konferencián, amelyen Jens Stoltenberg NATO-főtitkár is részt vett.

 

A svéd kormányfő ugyanakkor azt is kijelentette, hogy Törökország előbb-utóbb megszavazza a két ország NATO-csatlakozását, kérdés azonban, hogy ez mikor fog végül megtörténni.

 hirdetes_810x300  

 

Pekka Haavisto finn külügyminiszter vasárnap azt nyilatkozta a sajtónak, hogy országa Svédországgal egy időben lép majd be a NATO-ba.

 

Törökország decemberben hivatalosan is „nagyra értékelte” Svédország lépéseit, amelyekkel teljesítette a török feltételek egy részét. Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter azonban akkor megjegyezte, hogy Svédország még félúton sincs az összes feltétel teljesítésében.

 

Törökország júniusban írt alá Svédországgal és Finnországgal egy egyezményt arról, hogy a két csatlakozni vágyó állam „tekintettel lesz a török biztonsági aggodalmaira”. Ebbe beletartozik az is, hogy deportálják a kurd milícia országukban tartózkodó tagjait vagy az emigrációban tartózkodó török ellenzéki vezető, Fetullah Gülen híveit. Svédországban január 1-jétől érvényes egy alkotmánymódosítás, amely korlátozza Kurd Munkáspárthoz, a PKK-hoz és terrorizmushoz kötődő személyek gyülekezési szabadságát.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!