Politico: Az USA és Ukrajna háborús szövetsége lassan darabjaira hullik

Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Evan Vucci, Pool

Az Egyesült Államok és Ukrajna a felszínen rendkívül szoros szövetségben vannak, Joe Biden amerikai elnök kormány támogatásokat ígért Kijevnek „ameddig csak szükséges”. A háború, és különösen az elmúlt hetek eseményei egy nagyobb nézeteltéréseket szültek Washington és Kijev között. A színfalak mögött komoly ellentétek vannak a háborús célok, a potenciális eszkaláció és a konfliktus befejezésének módját illetően is – derül ki a Politico cikkéből.

„A Biden adminisztrációnak nincs világos politikai célja Ukrajnában”, idézi az egyik republikánus képviselőt a lap. „Elhúzni a háborút – ez pont az, ami Vlagyimir Putyin akar. (…) Csak azért adjunk nekik (az ukránoknak – a szerk.) támogatást, hogy túléljenek, de ne nyerjenek? Jelenleg nem látok győzelmi politikát, és ha ez nincs, akkor adódik a kérdés, hogy mit is csinálunk?”

A fenti idézet pontosan mutatja, milyen belső dilemmákkal szembesül az elnökválasztási kampány felé araszoló Egyesült Államok.

A Politico cikke szakítva a korábbi totális egységet és totális elhivatottságot tükröző nyugati narratíváktól, arról számol be, hogy Biden amerikai és Zelenszkij ukrán elnök között a látszat ellenére több vita is volt. A lap 10 különböző kormánytisztviselő, képviselő és szakértő elmondásaira hivatkozva azt írja, hogy egyre újabb feszültségpontok jelennek meg Washington és Kijev között.

   

Az egyik ilyen a nyugati sajtóban kiszivárogtatott információ az Északi Áramlat vezetékszálainak felrobbantásával kapcsolatos. E verzió szerint ukrán diverzáns csoport hajtotta végre a német energiainfrastruktúra elleni támadást.

A másik Bakhmut ellentmondásos, mindenáron történő védése az oroszokkal szemben. A városnak stratégiailag nincs jelentősége, a háború menetét önmagában nem változtatná meg, az ukránok mégis a feladása helyett a tartása mellett döntöttek, komoly véráldozatot vállalva.

A harmadik pedig – ami elég meglepő – az ukrán terv a Krím visszafoglalására.

A politikai álláspontok tehát egyre kevésbé hitelesek. Miközben a budapesti amerikai nagykövet Magyarországot kritizálja azzal, hogy oldalt kell választani Ukrajna kapcsán (nem mintha Budapest a maga jól felfogott érdeke mentén ezt nem tette volna meg), Washingtonban egyre határozottabban jelzik Kijevnek rosszallásukat a meghozott döntésekért.

Miért éppen Bakhmut?

Bakhmut esetében nem csak politikai, de hadászati szempontból is kibukott. Ukrajna azzal indokolja a báros védelmét, hogy minden egyes nap, amit ott nyernek, segít felkészíteni az utolsó védelmi vonal két városát, Szlovjanszkot és Kramatorszkot az orosz elleni harcra. A másik indoklásuk szerint a bakhmuti csata azért is fontos, mert sokkal több orosz katona esik el, mint ukrán, így az „oroszok legjobb támadóalakulatait véreztetik ki” a város ostromában. Mindkét indoklás sántít kicsit, egyes szakértők azt is kétségbevonják, hogy egy körülzárt város esetében igazak lennének az ukránok által sajtóba bemondott 1:7 elesett katonákra vonatkozó arány.

Washingtonban azonban egyre több aggódnak amiatt, hogy az ukránok annyi erőforrást fogyasztanak el a város védelmére, hogy nem lesznek képesek tavasszal megindítani saját ellentámadásukat.

Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter egyenesen azt nyilatkozta ezzel kapcsolatban:

„Nem akarom lebecsülni azt a hatalmas erőfeszítést, amit az ukrán katonák és vezetőik Bakhmut védelme érdekében tettek, de úgy gondolom, hogy ez inkább szimbolikus értékű város, és nem képvisel stratégiai vagy műveleti értéket”

mondta.

A Polico szerint Kijev figyelmen kívül hagyta Washington célzásait.

Az Északi Áramlat felrobbantása kapcsán pedig a Biden adminisztráció jelezte Kijevnek, hogy az erőszakos cselekmények Ukrajna határain kívül nem tolerálhatók. (A cikkből kimaradt a brjnaszki incidens, amelynél egy orosz határmenti településre több tucat „ukránpárti orosz” fegyveres tört be.)

Ukrán hálátlanság

A Politico két illetékes tisztviselőre hivatkozva azt írja, hogy Kijev gyakran hálátlannak mutatkozott az amerikai fegyverek és muníció átadásainál is, köszönet helyett már a következő szállításról faggatta a legnagyobb katonai segítséget nyújtó USA vezetését.

Az is kiderült, hogy Ukrajna támogatását illetően a Nemzetbiztonsági Tanács és a Biden-adminisztráció is erősen megosztott. Vannak, akik a 300 kilométer hatótávolságú, HIMARS rakéta-sorozatvetőkből kilőhető, precíziós ATACMS rakéták átadását szorgalmazzák, de a többség attól tart, hogy Ukrajna nem tudja megállni, hogy orosz hátországi célpontok ellen vesse be ezeket (ez szinte borítékolható, hiszen Kijevben több katonai, hírszerzési és politikai vezető is kijelentette, hogy számukra legitim célpontok az orosz belterületeken lévő repterek, raktárak és logisztikai központok is).

Még beszédesebb, hogy nemrégiben a Pentagon megakadályozta, hogy a Fehér Ház nyilvánosságra hozza azokat az állítólag bizonyítékokat, amelyek orosz háborús bűnökre vonatkoztak.

Amerika nem az ukrán győzelemre rendezkedik be

Az elmúlt hetek amerikai nyilatkozatai azonban már politikai szinten és már nem csak a sorok között arról szólnak, hogy Ukrajna támogatásának célja, hogy a lehető legkedvezőbb alkupozícióból ülhessenek tárgyalóasztalhoz. Legutóbb erről Adrienne Watson, a Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője beszélt.

Az USA már azt is jelezte Kijevnek, hogy a támogatások kapcsán az „ameddig csak kell” nem azt jelenti, hogy a „végtelenségig”. Egyre nő ugyanis a szkeptikusok tábora. Egyesek azért vitatják Ukrajna támogatását, mert az országban közel Oroszország szintű a korrupció, mások azért, mert nem látni a célt, amit az USA el akar érni Ukrajnában. Azt látni csak, hogy Washington nem akar eszkalációt – amit az ukránok az Északi Áramlat elleni merénylettel és Daria Dugina elleni autóbombás merénylettel is eléggé feszegettek.

A legnagyobb eszkalációs feszültségpont a Krím kérdése. Kijev továbbra is azt erőlteti, hogy a háború csak akkor érhet véget, ha Ukrajna visszakapja 2014 előtti területeit, amibe a Krím-félsziget is beletartozik. A probléma kettős: egyrészt, az ukránoknak még az amerikai fegyverekkel sincs elég ereje kiszorítani onnan az oroszokat, akik kilenc éve ásták be oda magukat. Másrészt, a Krím elvesztése Oroszországnak azt jelenté, hogy elveszti befolyását a Fekete-tenger és a Földközi-tenger térségében, amit nem engedhet meg. Fennáll a komoly veszélye, hogy hamarabb nyúlna atomfegyverhez, minthogy elveszítse a félszigetet.

Szabad szemmel is látható repedések

A Politico említett repedések listája jóval hosszabb. Például Amerika figyelme egyre inkább Kínára összpontosul. Tajvan kap F-16-os vadászgépeket, Ukrajna nem. Az ígért Abrams tankok is az eredetileg megjelölt őszi időpont helyett is leghamarabb jövő év végén, de inkább 2025-ben kerülhetnek Ukrajnába. Az Északi Áramlat elleni ukrán támadás nehezen hihető amerikai magyarázata is azt jelzi, hogy az USA építi ki a menekülőutakat a konfliktusból.

Az amerikai nyilatkozatok üzenete az, hogy Ukrajna nem érheti el céljait, mert nincs hozzá ereje, de a Nyugattól nem is kaphatja meg azokat az eszközöket, ami közelebb vinné a győzelemhez, és Kijev nem nagyon ugráljon, mert számos olyan akciót követett el, ami kétségbe vonja a Nyugattól kölcsönbe kapott erkölcsi fölényt. 

Körkép.sk