Nyitókép forrása: Instagram/AlexSoros

 

Soros György tőzsdespekuláns, a világszerte politikai aktizmust is gyakorló Nyílt Társadalomért Alapítvány és számos más szervezet és befektetési alap birtokosa, átadta Alexander nevű fiának a 25 milliárd dolláros birodalmának irányítását. A 37 éves örökös a Wall Street Journalnek adott interjúban arról beszélt, hogy a hatalmas vagyont továbbra is (szélső)baloldali politikai célok támogatására fogja fordítani, mint amilyen a szavazati jog bővítése, az abortusz támogatása és a nemek közti egyenlőség. A WSJ által idézett legfontosabb mondat Alexander Sorostól talán a következő: „Én inkább vagyok politikaorientált, mint az apám”.

 

Alexander Soros az elmúlt bő egy évben már legalább 14 alkalommal tett látogatást a Fehér Házban, hogy magas rangú demokrata politikusokkal találkozzon. Nem csoda. Maga Soros György a  demokraták egyik kulcstámogatója, aki média- és NGO-birodalmának teljes arzenálját bevetette Trump ellen és Biden elnök hatalomra kerülése érdekében. E tekintetben az alma nem esett messze a fájától.

 

Alenxander Soros azt hangoztatta a WSJ-nek adott interjújában, hogy „rendkívüli mértékben aggódiak Donald Trump esetleges újraválasztása miatt”. Ez egyértelműen azt jelzi, hogy Sorosék továbbra is minden súlyukat latba vetik a demokraták mellett a jövőre esedékes amerikai elnökválasztásokon.

 

A Nyílt Társasdalom Alapítvány (OSF) már tavaly decemberben Alexander Sorost választotta meg az alapítvány első emberének. Ő az egyetlen a Soros-családból, aki jelen van a Soros Fund Management befektetési alap befektetési bizottságában. Ez az alap kezeli az OSF pénzügyeit.

 hirdetes_810x300  

 

Az OSF évente (hivatalosan) 1,5 milliárd dollárt irányít olyan csoportokhoz, amelyek támogatják az emberi jogi aktivizmust, a demokráciákat, és különböző egyetemeket is működtetnek. Természetesen nem nagyon van olyan befektetése a Soros-birodalomnak, amelynek ne lenne politika célja vagy politikai felhangja.

 

A Soros-birodalom része a Democracy PAC nevű hálózat, amely amerikai kerületi ügyészek és más hatósági tisztviselők választási kampányait támogatta, többnyire azokét, akik a börtönben ülő személyek számának csökkentését szorgalmazzák a „faji elfogultságra” hivatkozva. Ennek hatására a hatóságok több államban is lazábban kezelik az olyan bűncselekmények, mint a lopások és a gyorshajtás. A politika eredménye az lett, hogy rengeteg amerikai nagyvárosban iszonyatos mértékben megugrott a bűncselekmények száma.

 hirdetes_810x300  

 

A Soros által támogatott Kim Foxx államügyész regnálása idején, 2021-ben 27 éves rekordot döntött meg a gyilkosságok száma Chicagoban.

 

A Donald Trump ellen vádat emelő manhattani ügyész, Alvin Bragg is a Soros-hálózat támogatottja. 2021-ben egy Bragghaz kötődő, Color of Change nevű baloldali akcióbizottság egymillió dolláros támogatásban részesült Soroséktól.

 

Alexander Soros a WSJ-nek azt nyilatkozta, hogy nem minden baloldali ügyet karol majd fel a 25 milliárdos csomagból. Állítása szerint igyekszik „olyan részletekre is ügyelni, amelyeket apja figyelmen kívül hagyott”.

 

Rengeteget elárul például a nyugati egyetemekről, hogy még Soros György fia szerint is túlságosan korlátozták a szólásszabadságot az egyetemeken.

 

Ugyanakkor az OSF fő iránya biztosan nem változik. Soros fia többször pózolt demokrata politikusokkal, köztük Nancy Pelosival, Barack Obamával, Chuick Schumer szenátorral. A Fehér Ház látogatási naplói szerint pedig 2021 decembere óta 14 alkalommal tett látogatást a Fehér Házban. A múlt decemberben Ron Klain kabinetfőnökkel is egyeztetett, majd Mariana Adame tanácsadóval és Jonathan Finer helyettes nemzetbiztonsági tanácsadóval.

 

2018-ban (két évvel az amerikai elnökválasztások előtt) 2 millió dollárt pumpált a Senate Majority PAC-ba, amely Chuck Schumer szenátusi többségi vezetőhöz kötődik (szerepel az előző bekezdésben, ezzel ki is derült, hogyan lehet elérni, hogy a többségi vezető fogadja az embert…). De 2018 óta (hivatalosan) összesen 5,7 millió dollár került különböző baloldali akcióbizottságokba és a demokrata kampánykasszába.

 

Soros György fia aktívan együttműködik a demokrata Stacy Abramsszel a választási részvétel javításán. Ez magyarul annyit tesz, hogy új szavazórétegeket vonnának be a választásokba a demokraták oldalán. A program fő célcsoportja a latin-amerikai választók és az afro-amerikai lakosság.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!