Nyitókép forrása: AP Photo/Stephanie Scarbrough

 

Az elmúlt napokban Joe Biden amerikai elnök újabb aranyköpésekkel gyarapította mellébeszélései egyébként is hosszú sorát.

 

Július 10-én járt Biden III. Károly brit királynál. Biden két alkalommal is megérintette III. Károly vállát, ami miatt vita alakult ki arról, hogy az amerikai elnök nem sértette-e meg a protokollt. Bárminemű fizikai kontaktus a ceremónia alatt a király irányába ugyanis csak a királyi család tagjainak engedélyezett.

 

A Buckingham-palota hivatalosan később azt közölte, hogy az uralkodónak nem volt ellenére a gesztus.

 

 hirdetes_810x300  

Nem maradt megmosolyogtató jelent nélkül a ceremónia vége sem, Biden ugyanis megállt a díszőrség egyik tagja előtt, és beszélni kezdett hozzá. Végül III. Károly terelgette őt tovább.

 

 

Bár az USA kapcsolata ma talán épp Nagy-Britanniával a legszorosabb, Biden az elmúlt időszakban többször is tett meghökkentő kijelentést a britek kárára. Rishi Sunak miniszterelnököt elnöknek nevezte, később pedig egy Amerikában mondott beszédét azzal fejezte be, hogy Isten óvja a királynőt, miközben II. Erzsébet korábbi brit uralkodó akkor már nem élt. Az sem derült ki, hogy mi köze volt a királynőnek az amerikai eseményhez.

 

A héten zajló kétnapos vilniusi NATO-csúcson is voltak zavarbaejtő pillanatok. Beszéde közben azt akarta mondani, hogy „Volodimir (Zelenszkij) és én”, ám véletlenül azt mondta:

 

„Vlagyimir és én… nem szabadna ilyen közvetlennek lennem… Szóval Zelenszkijjel arról beszltünk, hogy…”

 

Tegyük hozzá, egész gyorsan kapcsolt, hogy összekeverte a két ősellenség elnök nevét.

 

Biden azonban azt is összekeverte, hogy mely országok cdsatlakozhatnak a NATO-hoz. Ősszel elvileg zöld utat kaphatnak a törököktől a svédek is, akik az orosz-ukrán háború miatt adták fel kétszáz éves semlegességi politikájukat. Bidennek ezt is sikerült összekevernie:

 

„Egyes amerikai újságírók biztosan emlékeznek rá, mikor felhívott Finnország vezetője (…) és azt javasolta, hogy hívjuk meg a NATO-ba Svájcot is”

 

mondta, majd gyorsan kijavította magát.

 

Két héttel korábban a „szabad világ legnagyobb hatalmának vezetője” pedig azt mondta: Putyin el fogja veszíteni a háborút Irakban.

 

A 80 éves Biden egész elnöki hivatala alatt ontotta magából az ilyen és ehhez hasonló botlásokat, eltévedt a színpadon, kezet rázott a levegővel, stb. Ennek ellenére indulni akar a 2024-es amerikai elnökválasztáson is, és a jelek szerint a demokraták legesélyesebb aspiránsa lesz.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.