Nyitókép: MTI/Krizsán Csaba

 

Szent István nemcsak a magyar, hanem a szlovák történelemnek is része – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a szlovákiai Nagymegyeren, a Madách-kiállítás és a Szent István-nap rendezvénysorozatának megnyitóján pénteken. Potápi Árpád János a szeptember 30-i szlovákiai előrehozott választásokkal kapcsolatban összefogásra szólította fel a szlovákiai magyarságot.

 

Potápi Árpád János azt mondta: az egész nagyvilágban, ahol magyarok élnek, megemlékeznek arról, hogy Szent István napja közeleg. Ez egy jeles nemzeti és egyházi ünnep, amikor az államalapítóra és az első, talán legmeghatározóbb magyar szentre emlékezünk. Az államalkotónak köszönhető létünk, a magyarság nem maradhatott volna meg magyarnak, ha nincs a kereszténység felvétele.

 

Szent István apja, Géza művét folytatta, amikor létrehozta a vármegyéket és az egyházmegyéket, így az a nép, amelyik 100 évvel korábban megvetette a lábát a Kárpát-medencében, olyan szervezeti keretet kapott, amely a következő 1000 évben is megmaradt.

 

Amikor a Szent István-i államról beszélünk, nemcsak a magyarokra, hanem szlovákokra, német telepesekre, ruszinokra, délszlávokra is gondolunk, akikkel a közös hazában éltünk.

 

 hirdetes_810x300  

Szlovákia is a Szent István-i alapokon hozta létre későbbi államát, ezért ugyanannyira lehet büszke Szent Istvánra és utódaira, mint a magyarok.

 

Ami az elmúlt 1000 évben történt 1920-ig, az a közös történelem része, ahogy Madách Imre alkotása is, ezt szemlélteti a kiállítás. A szlovák irodalomnak is része Madách munkássága, a szlovákok is büszkék lehetnek Az ember tragédiájára – mondta az államtitkár.

 

 hirdetes_810x300  

Potápi Árpád János kitért arra is, hogy fel kell készülni a következő megmérettetésre, a szeptember 30-i előrehozott választásra, ahol a 8 százalékos nemzeti közösségnek, a szlovákiai magyarságnak teljesítenie kell az 5 százalékos parlamenti bejutási küszöböt.

 

Az államtitkár arra szólította fel a szlovákiai magyarságot, hogy mindenki vegyen részt a mozgósításban, tegyen félre minden taktikázást és fogjon össze, mert ha ezt nem tudja megtenni szeptember 30-án, akkor jó időre elveszti a lehetőségét, hogy az ott élő magyarságnak képviselete legyen a parlamentben.

 

Potápi Árpád János beszélt arról is, hogy fiatalok kellenek a nemzeti lét megmaradásához.

 

A politika elképzelhetetlen a fiatalok nélkül, „semmi értelme a tevékenységünknek, ha ők nem viszik tovább, amit mi elkezdünk”. „Rajtatok a világ szeme, legyetek nagyok, fényesek, jók és elsők mindenben” – mondta a kormánypárti politikus.

 

A Madách bicentenárium programsorozat részeként létrejött tárlat gyermekszemmel, húsz panelen, könnyedebb formában ismerteti Madách Imre életpályáját és Az ember tragédiáját. A kiállítás létrejöttében közreműködött a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Szlovák Nemzeti Múzeum – A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.