Nyitókép forrása: SITA

 

A The New York Times és a Siena College vasárnap nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatása szerint Donald Trump volt elnök 5 csatatérállamban vezet, miközben Joe Biden jelenlegi elnök népszerűsége mélyvölgyben van.

 

Az amerikai elnökválasztási rendszerben azokat az államokat nevezetik csatatérállamoknak, amelyek megszerzése nagy eséllyel eldönti a jelöltek közötti versenyt.

 

A mostani közvélemény-kutatási adatok szerint Biden Arizona, Georgia, Michigan, Nevada és Pennsylvania államban is lemaradt Trump mögött, csak Wisconsinban vezet. A hat csatatérállam összesített adatai szerint Trump 48 százalékkal vezet Biden (44 százalék) előtt.

 

Biden ráadásul a demokrata választók legfontosabb rétegeinél teljesít gyengén, a hat csatatér közül éppen a „legfehérebb” államban képes előnyre szert tenni Trumppal szemben, pedig az afroamerikaiak, a spanyolajkúak, a 30 év alattiak és a városi szavazókat szólította meg legsikeresebben a Demokrata Párt.

 

Az pedig már tényleg erőteljes gyomrost jelent a regnáló elnök számára, hogy mind a hat államban az ott élők 60 százaléka meg van győződve róla, hogy az ország (a jelenlegi Biden-adminisztráció alatt) rossz irányba tart.

 

Míg Trump esetében is jelentős azon választók aránya (44 százalék), akik szerint a volt elnök „esélytelen” a győzelemre a jövő évi elnökválasztáson, Biden esetében az ugyanígy vélekedők aránya még nagyobb (48 százalék).

 

Biden esetében a legnagyobb hátrány a kora. Az amerikai elnökön ugyanis már nagyon meglátszik az idő, gyakran a kamerák előtt is dezorientált, nem tudja, hol van, nem tudja kifejezni magát vagy épp nem tudja befejezni a megkezdett mondatot beszéde közben. A mostani felmérés azt mutatja, hogy a megkérdezettek 70 százaléka szerint Biden már túl öreg ahhoz, hogy újra elnök legyen. A mindössze három évvel fiatalabb Trump esetében érdekes módon csak 19 százaléknyian aggódnak a kora miatt.

 

Még érdekesebb, hogy míg a 2020-as elnökválasztáson a demokraták épp a női választókat megcélozva gyengítették Trumpot, most a hat csatatérállam hölgyeinek többsége inkább Trumpra szavazna.

 

Az amerikai elnökválasztásra egy év múlva kerül sor, ám már a következő hetekben felpöröghet az elnökválasztási kampány.

 

Körkép.sk, Politico.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.