Nyitókép: CNN/Getty Images

 

Rishi Sunak brit miniszterelnök előbb menesztette belügyminiszteri tisztségből Suella Bravermant, akinek helyére James Cleverly eddigi külügyminiszter került, a külügyi tárcát pedig a Brexit-népszavazást keresztülvivő egykori miniszterelnök kapta meg.

 

Nem sokkal azután, hogy a Downing Street bejelentette, Suella Braverman utódja a belügyi tárca élén James Cleverly eddigi külügyminiszter lesz, az is kiderült, hogy Cleverly helyét David Cameron korábbi miniszterelnök veszi majd át.

 

A belügyminiszter menesztésének közvetlen előzményeként heves belpolitikai viták robbantak ki Braverman múlt heti cikke körül, amelyben azt írta, hogy a londoni rendőrség „kivételez” a Gázai övezetben zajló izraeli hadműveletek elleni tiltakozó megmozdulások résztvevőivel.

 

A The Times című konzervatív napilapban megjelent írás közlése után nem sokkal kiderült, hogy Braverman – a nyilvános miniszteri megnyilvánulásokat szabályozó protokollt megsértve – nem hajtotta végre azokat a változtatásokat, amelyeket a miniszterelnöki hivatal kért előzetesen a cikk nyelvezetében.

 

Londonban eddig öt egymást követő szombaton tartottak tömeges demonstrációkat a Gázai övezetben zajló izraeli hadműveletek ellen. A most szombati tüntetés volt messze a legnagyobb: a rendőrség becslése szerint a részvevők száma meghaladta a 300 ezret.

 

A rendőrségre jelentős politikai nyomás nehezedett a szombaton – a háborús halottak hivatalos nagy-britanniai emléknapján – tartott tüntetés betiltása végett. Sir Mark Rowley, a Scotland Yard főparancsnoka azonban erre nem volt hajlandó, többször is kijelentve, hogy ennek jogi küszöbe „rendkívül magas”.

 

Suella Braverman a The Timesban múlt csütörtökön közölt cikkében úgy fogalmazott: ez az álláspont „azt az érzetet kelti”, hogy a rendőrségi vezetők kivételeznek a palesztinpárti tüntetőkkel, „az agresszivitásba torkolló szélsőjobboldali és nacionalista demonstrációkra” ugyanis a rendőrség nagyon helyesen kemény választ ad, „jórészt szemet huny azonban”, amikor „a palesztinpárti népség” tanúsít szinte ugyanilyen magatartást.

 

Braverman szerint a futballszurkolók is hangosan kifogásolják, hogy a rendőrség velük szemben milyen keményen lép fel „a baloldal által kedvelt, politikai kötődésű kisebbségi csoportokkal összehasonlítva”.

 

A most szombati palesztinpárti demonstráció idején ellentüntetők is az utcára vonultak. A Scotland Yard beszámolója szerint az ellentüntetés résztvevői jórészt szélsőjobboldali csoportokhoz kötődtek; nem egyet közülük korábban futballhuliganizmus miatt ítéltek el. Az ellentüntetők több helyen összecsaptak a rendőrséggel, és rátámadtak a palesztinpárti demonstráció résztvevőire is. Az ügyből hatalmas belpolitikai vihar támadt, és Rishi Sunak miniszterelnökre az elmúlt napokban mind erősebb nyomás nehezedett Suella Braverman menesztése végett. Az ellenzéki Munkáspárt nyilatkozata szerint a szombaton utcára vonult szélsőjobboldali ellentüntetőket a belügyminiszter cikke bátorította fel.

 

Mint kiderült, Rishi Sunak az eset után komolyabb átalakításokat eszközölt kormányában.

 

Cameron 2010 és 2016 között töltötte be a miniszterelnöki tisztséget a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetőjeként, de a brit EU-tagságról 2016 júniusában tartott – a kilépést pártolók szűk, 51,89 százalékos többségű győzelmével végződött – népszavazás után lemondott, egyben visszaadta alsóházi képviselői mandátumát is. Egyes források szerint 2018-ban szűkebb környezetének már azt pedzegette, hogy vissza akar térni a politika élvonalába, lehetőleg külügyminiszterként.

 

Általános meglepetést keltő hétfői külügyminiszteri kinevezése azzal vált lehetővé, hogy III. Károly király a kormány kérésére bárói rangra emelte, így Cameron elfoglalhatja helyét a parlament felső kamarájában, a Lordok Házában. A törvényerejű brit politikai szokásjog megköveteli ugyanis, hogy a miniszteri rangú kabinettagok a törvényhozás alsó- vagy felsőházának tagjai legyenek.

 

hirado.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!